Felavatták az új kutat Miskolctapolcán

2015.09.25 18:29

Párizsban és Moszkvában van hasonló nagyságú víztisztító, mint mától Miskolcon.

A „víztiszta” kifejezés ma már valóság. Senki nem emlékszik rá szívesen, de valójában a 2006-os ivóvíz-szennyezettség és tömeges megbetegedés az oka annak, hogy elindulhatott az a projekt, ami pénteken ért véget. Olyan víztisztítót építettek, amiben a 0,02 mikronnál nagyobb részecskéket, tehát a baktériumokat és a vírusokat sem engedi át a membrántechnológiára épülő szűrőberendezés. Ezzel ezerötszáz köbméter víz tisztul meg óránként.

    – Ez már a huszonegyedik század technológiája – mondta Üszögh Lajos, a MIVÍZ Kft. ügyvezető igazgatója. – Ezzel a fejlesztéssel elértük azt, hogy a miskolci lakosság kétharmada számára szolgáltatott víz tiszta, ásványi anyagokban gazdag és ráadásul ízletes legyen.

A baktériumokat és vírusokat tehát megszűrik, de a sót, a magnéziumot és a kalciumot nem, amitől a víznek jó íze van. Pfliegler Péter demonstrálta is, hogy szívesen fogyasztja a miskolci vizet.

    – A Zöld Város projekthez több program is kapcsolódott már az elmúlt öt év során – mondta. – Kilencmilliárd forint került már Miskolcra a kormánytól. Így épülhetett meg például a szennyvíztisztító mellett a biogáz telep. Az miskolctapolcai víztisztító pedig százszázalékos támogatásból 2,8 milliárd forintból készült el.

Az összegen túl százszázalékos még a magyar munka is. A víztisztítóban található nyolc szűrőegységet magyar cégekből álló konzorcium építette, többek között szerepelt a Duna Aszfalt Kft. és a Hidrofilt Kft.

    – Újabb mérföldkőhöz érkezett a térség fejlődése, ami mindig a helyi közösségekből indulhat ki – mondta Makai Martina zöldgazdaság fejlesztéséért, klímapolitikáért és kiemelt közszolgáltatásokért felelős helyettes államtitkár. – Ez a beruházás a környezetvédelem szempontjából is nagyon fontos. Nem beszélve a klímaváltozás okozta vízhiányról, amit jósolnak a szakemberek. Mindenkinek alkotmányos joga van az egészséges ivóvízhez. A kormány eddig is, és 2020-ig még sokat támogatja majd az ágazatot.

Az új, korszerű ultraszűréses technológia kiépítése magas színvonalon biztosítja az egészséges vízellátást.

minap.hu