Felcsúti kisvasút: milliárdokból elviszik Bicskéig és Lovasberényig (+videó)

2019.07.09 13:32

Nem sokáig kell már csak három megálló között fel-alá járkálniuk a felcsúti kisvasúton a szerelvényeknek: az elkövetkező 2 évben több más fejlesztés mellett Bicskétől Lovasberényig kiépítik a pályát - állítja a Hvg.hu egy titkos kormányzati dokumentumra hivatkozva.

Ha támadják a kisvasutat, akkor meg kell hosszabbítani Bicskéig, és ha akkor is támadják, akkor meg Lovasberényig" 
 
- idézhető a miniszterelnök 2015-ös reagálását a felcsúti kisvasutat ért támadásokra. Most pedig ez a terv is valóra válhat egy egyelőre nyilvánosan nem bemutatott 12 milliárdos kisvasút-fejlesztési koncepció szerint: ebből az derül ki, hogy Salgótarjánban bányászkisvasutat építenének még, sőt felmerült egy saját szerelvénycsalád kidolgozásának az ötlete is.
 
Felcsút, 2016. május 1.Mk48-as sorozatú dízelmozdonyok által vontatott személyvonat érkezik az egykori Alcsút-Felcsút, ma Felcsút vasútállomásra a Vál-völgyi kisvasút elsõ üzemnapján 2016. május 1-jén.MTI Fotó: Máthé Zoltán
Fotó: Máthé Zoltán / mti.hu
 
Valamint az is, hogy mivel 1,5 millió utas jár ilyen erdei és turistavonatokon, a kormány szerint indokolja, hogy a Szép-kártyát is elfogadják rajtuk idővel. Ha nem is a turisztikai vonzerő miatt, de még külföldiek is meglátogatták - a leánykori nevén - Vál-völgyi kisvasutat: az unió revizorai is megnézték maguknak egy vizsgálat miatt.
 
A fejlesztésre két ütemben költenék el a 12,28 milliárd forintos keretösszeget:
 
  • 2020-ban 6,137 milliárd: 4,6 milliárd pályafelújításra, 1,5 milliárd járművekre,
  • 2021-ben 6,144 milliárd: 5,3 milliárd pályafelújításra, 782 millió járművekre.
 
Pályáztatás nem lesz, hogy milyen projektekre költsenek, mert a kormányzati szándék - legalábbis a Rogán Antal kabinetminiszter és Révész Máriusz rekreációs biztos által jegyzet javaslat szerint - az, hogy a teljes hazai kisvasút-állományt és pályamennyiséget felújítsák. Maguknak a beruházásoknak létjogosultságát a dokumentumban azzal magyarázták meg, hogy a kormány már sokat költött erre a területre, tehát fontos.
 
napi.hu / hvg.hu


24.hu