„Fényesebb a láncnál a kard…” Ünnepi megyei közgyűlés Bükkábrányban

2016.10.22 08:45

Az 1956-os forradalomra és szabadságharcra emlékeztek a bükkábrányi ünnepi megyei közgyűlésen.

Az idei díjazottak: Varga Ferenc (balról), Kékedi László és Pacsai János

Az idei díjazottak: Varga Ferenc (balról), Kékedi László és Pacsai János

fotó: Ádám János

Folytatódott a hagyomány, hogy a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat jeles nemzeti ünnepeinken a megye egy-egy településén tartja meg ünnepi közgyűlését. Az 1956-os forradalom és szabadságharc emlékezetét ezúttal Bükkbárányban, a községi önkormányzattal együtt megrendezett ünnepségen idézték fel. A megemlékezés díszvendége Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter és Tállai András, a térség országgyűlési képviselője volt.

A hagyományok továbbvitele

A házigazda település nevében Szalai Szabolcs, Bükkábrány polgármestere köszöntötte az ünnepi közgyűlést. Személyes élményei nyomán felidézte, hogy családja és a település lakói emlékezetében miként él 1956. október 23-a. Hangsúlyozta, hogy ő már azon fiatalabb korosztály tagja, aki nem szüleitől, hanem nagyapja, nagyanyja elbeszéléseiből ismeri a dicső napok történéseit. Mint mondta, reméli, hogy ezt az élményt, érzést képes lesz átadni utódai számára is.

A szabadság szeretete

Török Dezső, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés elnöke az ünnepi közgyűlést megnyitó beszédében – mások mellett – Petőfi a korábbi forradalmat idéző sorával – „fényesebb a láncnál a kard…” – érzékeltette azt a fennkölt helyzetet, amely a magyarságot az 1956-os forradalom kirobbantására vezette.

Tállai András országgyűlési képviselő – kvázi folytatva a gondolatmenetet – azt emelte ki, hogy a magyarság – természeténél fogva – történelme folyamán nem tűrte az elnyomást, a diktatúrát. „Ez a helyzet érett meg az elnyomatás évei után 1956-ban oda, hogy azt a bizonyos rabláncot ledobja magáról a nép.” Párhuzamot vont a kvótareferendum kapcsán kialakult helyzettel, mondván: „a magyarok most sem tűrik, hogy mások mondják meg nekik, mit és hogyan kell csinálniuk”.

Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter ünnepi szavaiban felidézte, hogy a magyarság mindvégig utat mutatott a Föld nemzetei számára, az 1956-os forradalommal is beírta magát a világ történelemkönyvébe. Elsőként mutatta fel a világ számára, hogy a kommunizmus és a belőle táplálkozó diktatúra nem elfogadható hatalomgyakorlási módszer. „Ugyan 1989-ig várni kellett, hogy az 1956-os eszmék a mindennapok részeivé váljanak, de megérte, hiszen egy új világ köszönhetett rá a magyar polgárokra”.

Hangsúlyozta, hogy a napokban a népszavazással mutatott újabb példát a világnak a magyarság.

Díjak, elismerések

Az ünnepi közgyűlésen adták át a megye kitüntető címeit és díjait. Az idei Pro Comitatu Díjat Pacsai János encsi görögkatolikus esperesnek ítélte oda a megyei önkormányzat. Ketten érdemelték ki ebben az évben az Alkotói Díjat: Varga Ferenc, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat nyugalmazott referense és Kékedi László Vilmos fafaragó népi iparművész, Kisgyőr polgármestere.


Szaniszló Bálint
boon.hu