Figyelmeztetést adott ki az OMSZ az egész országra - Itt a szombati időjárási előrejelzés

2021.11.13 05:48

Este már elszórtan kisebb eső, zápor is lehet.

 
Szombat estig a Kárpát-medence időjárását kezdetben egy anticiklon alakítja, majd szombat este nyugat felől több szinten is nedvesebb levegő érkezik.
 
Figyelmeztető előrejelzés szombatra - Tartós, és sűrű lesz a köd
 
 
Időjárás-előrejelzés szombat délelőttre
 
 
Szombaton a ködös, rétegfelhős területek kiterjedése fokozatosan csökken, de nem mindenütt szűnik meg. A Tiszántúlon azonban már délelőtt előbújhat a nap. Délután délnyugat felől megnövekszik, megvastagszik a felhőzet, de érdemi csapadék leginkább estétől főként a Dunántúlon valószínű. A változó irányú mérsékelt szél délire, délkeletire fordul és szombaton helyenként megélénkülhet.
 
Időjárás-előrejelzés szombat délutánra
 
 
A legalacsonyabb korareggeli hőmérséklet -4 és +6 fok között alakul. A kezdetben kevésbé felhős északkeleti tájakon lesz a hidegebb.
 
A legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton a tartósabban borult részeken 6 és 10 fok között várható, míg a naposabb tiszántúli régióban 13 fokig emelkedik.
 

A következő napok kilátásai

Vasárnap többfelé felhős lesz a reggel és foltokban köd alakul ki, de már kevesebb helyen valószínű tartós köd. Eső, zápor főként a Dunántúl nyugati felén és reggel néhol északon fordulhat elő. A középső, keleti tájakon szakadozottabb lehet a felhőzet, a legtöbb napsütés keleten ígérkezik. A csúcsértékek 7-14 fok között alakulnak.
 
Hétfőn naposabb időre készülhetünk, a helyenként kialakuló pára-, ködfoltok hamar feloszlanak. Csapadék nem valószínű. Az északkeleti szél napközben több helyen feltámad. Napközben 9-13 fokra van kilátás.
 
Kedden napos idő ígérkezik, tartósabban felhős a nyugati tájak felett lehet az ég, de csapadék nem várható. A keleti, délkeleti szél a Dunántúlon és délen élénk, néhol erős lehet. Délután 7-13 fok valószínű.
 
forrás: met.hu / idokep.hu