Folyamatos lesz a tűzifaosztás

2021.11.05 16:36

A rászorulók a lakóhelyük területi önkormányzati képviselőjénél jelentkezhetnek tűzifa hozzájárulásra. Fodor Zoltán, Miskolc Szociális bizottságának elnöke megszervezte, hogy havonta mintegy háromszáz család kap két-két zsák tekézett tűzifát.

Fotó: Juhász Ákos

A Nádasréten annyira sok fa gyűlt össze, hogy két célt is szolgálhat a kiosztásuk. Ezen Fodor Zoltán önkormányzati képviselő gondolkozott el, miután a Szociális bizottság elnöke lett. – Azt gondoltam, ez a sok fa tönkre fog menni, a rászorulóknak viszont szükségük lenne rá. Ez évek alatt gyűlt össze, tehát már korábban is ki lehetett volna osztani. A Városgazdánál dolgozó hajléktalanok eleinte ősi módszerrel kezdték el felaprítani ezeket a fákat. Két évvel ezelőtt azonban egy pályázaton nyertek a Belügyminisztériumtól egy tizennégymilliós olasz darabológépet, amivel napi tizenöt zsák fát össze tudnak tekézni, ami körülbelül egy köbméter fa. Így egy hónapban mintegy háromszáz köbméter fát tudunk kiosztani – magyarázta az elnök, aki hozzátette, aki kér adományt, az jelentkezzen a lakóhelyének területi önkormányzati képviselőjénél.
 
– Ezután a MESZEGYI ellenőrzi, hogy az illető valóban rászoruló-e. Már csak a fuvarköltséggel volt gond, ami a Városgazdát terhelné, ezért arra kértem a képviselőket, hogy adjanak tízezret a kiadásba havonta. Ezt mind a tizenkilenc képviselő elfogadta, pártállásra tekintet nélkül, sőt még úgy is, hogy többünknek nincs ellátottunk, aki a mi képviselői területünkön élne. Pusztán szolidaritásból is befizetjük – mondta Fodor Zoltán.
 
 
Ezen a héten a Lyukói Közösségi Háznál osztották ki a télire valót nyolcvan családnak, közben a Nádasréten hatvannak. Legközelebb november 16-án és 17-én szállítanak tűzifát a Kabar utcára, szintén nyolcvan családnak. Ugyanakkor vehetik át a zsákokat a Nádasréten is hatvanan az ahhoz közelebb lakók.
 
minap.hu