Folyamatosan dolgoznak a miskolci Mindszenti templom felújításán

2016.05.23 18:18

Megtisztították és újralakkozták az épület ékességének számító, Szent Pétert és Szent Pált ábrázoló főoltárkép vásznát. A keret javítása még hátra van, az oldalfalak festményeit pedig budapesti műhelyekben újítják fel.

mindszenti_felujitas_160303_ja.jpg

A templomot már majdnem teljesen felállványozták, felszedték a kopott padlót, a teljes vezetékrendszert kicserélték. Az épületben negyven éve végeztek utoljára felújítást, akkor is csak a freskókat és a díszítéseket restaurálták. Azóta vizesedni kezdtek a falak, elavultak az elektromos vezetékek, elkopott a padlózat és újra elkoszolódtak a freskók is.

A rekonstrukció tavaly nyáron kezdődött, Lipcsák János plébániai kormányzó elmondása szerint a munkálatokat a vizesedés megszüntetésével kellett kezdeni, ami nagyon régi probléma volt. - Az Avas lábánál sok vizet kapott a templom falazata, ezt kellett elsősorban orvosolni – megoldani a víz elvezetését, a falak szigetelését – nyilatkozta Lipcsák János. Emellett a teljes templombelső megújul, a csaknem 200 millió forint értékű beruházást a plébánia saját forrásból és az Egri Érsekség támogatásával finanszírozza. A munka várhatóan 2017. június végéig tart, az ünnepélyes átadásra a mindszenti plébánia tricentenáriumán kerül majd sor.

minap.hu