Fórumot tartottak Lyukóvölgyben

2016.10.27 16:20

Az utak murvázását és a közvilágítás bővítését kérik a lyukóvölgyiek. A városrészben Deák Bárdos Mihály Fidesz-KDNP-s önkormányzati képviselő tartott lakossági fórumot. Volt, aki az illegális szemétlerakók és rendetlen szomszédok miatt tett panaszt. A kérdésekre a politikus mellett az önkormányzati rendészet, a MIVÍZ és a MiReHuKöz képviselői igyekeztek választ adni.

lakossagi_forum_161026_vcs_05.jpg

fotó: Végh Csaba

A gödrös utak miatt sok utcában nehéz autóval közlekedni. Szinte minden felszólaló az utak murvázását kérte. Azt mondják a lakók, hogy a keskeny úton a szennyvízszállító autó sem fért el. Galambos Péter, a MiVíz Kft. közüzemi osztályvezetője szerint azonban a társszerv MiViKö járművei mindenhová eljutnak.

    – Négy- vagy ötféle tehergépjármű nagysággal rendelkezik a szolgáltató, hogy mindenhonnan be lehessen gyűjteni a szennyvizet.

Deák Bárdos Mihály, a terület önkormányzati képviselője azt mondta: a Lyukói úton még a tél beállta előtt rendbe akarják tenni az utat.

    – Intézkedtem az ügyben, ugyanis elküldtem a Városgazda Nonprofit Kft.-nek, hogy segítsen a zúzalékos út leszórásában nekem és képviselői csapatomnak. Szeretném, ha a víz a patakba folyna, és nem gyűlne fel a keréknyomokban. Továbbá első intézkedésem volt, hogy a három bekötő út lejáratát leaszfaltoztattam. Ezt próbálom majd folytatni.

lakossagi_forum_161026_vcs_06.jpg

Szó esett az illegális szemétlerakásról, amit ha éppen nem ellenőriznek, akkor újabb és újabb szeméthegyek „keletkeznek”. Ennek következménye, hogy patkányok vannak a területen.

    – Az illegális szemétlerakással sokat foglalkoztam már – válaszolt a felvetésre Deák Bárdos Mihály. – Tavasszal és ősszel is összefogtunk, és szedtünk szemetet. A MiReHuKöztől pedig azt a tájékoztatást kaptam, hogy csak természetes vagy jogi személlyel tud szerződést kötni a cég, hogy kitegyen egy konténert, amit aztán rendszeresen ürítenek is.

Kovács László Csaba a témához hozzászólva tájékoztatta a jelenlévőket, hogy többször is volt már olyan, hogy akár huszonnégy órás megfigyelést tartottak egy-egy illegális szemétlerakónál.

    – Az illegális szemétlerakásnál a tettenérés lehet lakossági bejelentésre is, mi akkor kimegyünk, és több napon keresztül is figyelő szolgálatot tudunk biztosítani. Ilyenkor éjszaka is kint vagyunk, és felvételeket készítünk az elkövetőkről.

lakossagi_forum_161026_vcs_10.jpg

A rendészet vezetője azt is mondta: csak az idén eddig három nagy ellenőrzést tartottak Lyukóvölgyben. Ilyenkor többek közt azt ellenőrzik, hogy ki milyen jogon tartózkodik az ingatlanban, rendben tartja-e környezetét, és be van-e oltva a kutyája.

minap.hu