Gulyás: nincs lezárva Budapest, nem változik a munkanélküli segély

2020.05.07 13:15

Beléptünk a járványkezelés második fázisába - mondta el Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter. Növelik a közfoglalkoztatottak és a szerződés honvédségi állományok keretszámait, a vállalkozások pedig rávetették magukat az uniós forrásokra. Budapesttel készek egyeztetni a korlátozások feloldásáról. A munkanélküli segély három hónapos folyósítását nem tervezik meghosszabbítani.

 

Gulyás Gergely arról beszélt, hogy a várakozásoknak megfelelően hétfőn megkezdődött a járvány tetőzése, így a helyzet kezelésének második szakaszába léptünk. Felhívta a figyelmet, hogy az elmúlt két nap adatai alapján lassult a fertőzés terjedése, csökken az új megbetegedések száma. Viszont közölte, továbbra is látják, hogy a központi régiókban terjed a Covid-19.
 
Az élet újraindítására fokozottan szigorú menetrend szerint kerülhet sor. A védekezési előírások betartására kérünk mindenkit, hogy úgy térhessünk vissza a normális kerékvágásba, hogy ne tegyük ki magunkat nagyobb veszélynek - mondta a tárcavezető, aki az önkormányzatok segítségét is: Fürjes Balázs fővárosi ügyekért felelős államtitkárával arról beszéltek, hogy júniusban már újra összeülhet talán az érdekegyeztető tanács a felek között.
 
Most egy vita alakult ki a budapestiek utazása kapcsán. Mi azon az állásponton vagyunk, hogy világosan meghatároztuk azokat az eseteket, amikor egy fővárosi az ingatlanát, vagy a megyét elérheti. Nincsen lezárás a főváros és a vidék között - magyarázta meg a már érvényben lévő rendelkezéseket Gulyás, mivel több helyen ebből viták támadtak, sokan azt hitték, tilos Budapestet tartósan elhagyni. Azt is elmondta, hogy készek Karácsony Gergely főpolgármesterrel egyeztetni a kijárási korlátozások feloldásáról.
 
Azt is megállapították a kormányülésen, hogy az érettségi első szakaszát zökkenőmentesen lebonyolították. A miniszter úgy látja, hogy nem volt igaza a kritikusoknak, mert sikeresen vették ezt az akadályt. "A nagyján, a nehezén már túl vagyunk" - tette hozzá.
 
Jöttek a gazdaságvédelmi lépések
 
Áttekintették a kormány gazdaságvédelmi intézkedéseket: 3000 munkáltató 44 000 állását sikerült megmenteni, ehhez kértek eddig támogatást. A vállalkozások számára az Európai Unió lehetővé tette, hogy a cégeknek fejlesztési támogatást nyújtsanak a cégeknek: az 50 milliárd forintos keretet máris túljegyezték, pedig feltétel, hogy 800 ezer euró támogatásért ugyanekkora önrész is kell. A kormány kész megemelni a keretet, de a munkanélküli segélyt továbbra is csak maximum három hónapig folyósítanák. Abban bíznak, hogy mindenki hamar újra állást találhat magának.
 
Új döntéseket is hoztak: megemelik a közfoglalkoztatottak keretszámát, átképzést, továbbképzést is biztosítanak. A Honvédség megemeli a szerződéses állomány létszámát, hogy a fiatalok csatlakozhassanak és biztos keresetre tegyenek szert. A járvány miatt egy-két szektorban - például a kiskereskedelemben - megjelent munkaerőhiányt is gyorsan próbálják csillapítani.
 
Ismertette, hogy az önkormányzati bérlakások esetében nem mondhatja fel a bérbeadó a szerződéseket a járványhelyzet végéig. A bérlők viszont elállhatnak a szerződésektől.
 
Megépül a BMW-gyár, mindenki tippel csak a visszaesésről
 
Kérdésre válaszolva Gulyás Gergely azt mondta, hogy egyelőre csak egy tippjáték zajlik arról, hogy mekkora lesz a gazdasági visszaesés. Az Európai Bizottság 7 százalékos, vagy azt meghaladó visszaeséssel számol, míg a konvergenciaprogramban megjelölt kormányzati szint ennek a fele. A miniszter szerint senki sem látja pontosan az események végkifejletét előre, ebből is adódik az eltérés.
 
A közérdekű adatigénylések teljesítési határidejének meghosszabbítását kérdésre azzal magyarázta, hogy ezzel azt akarták elérni, hogy a járványkezelés alatt ne kapjanak plusz munkát a helyzet megoldáson dolgozó kórházak, ellátóhelyek, közhivatalok.
 
A debreceni BMW-gyár kivitelezési munkáinak leállításával kapcsolatban a miniszter azt mondta, hogy a német cég kijelentette, hogy a beruházást mindenképpen megvalósítják, ha a kormánynak segítséget kell nyújtani, akkor azt megvizsgálja.
 
A miniszter arról is szólt, hogy szerinte fontos, hogy minden magyar aláírja a Székely Nemzeti Tanács európai kezdeményezését, melyet a nemzeti régiókért indítottak.
 
mti.hu / napi.hu