Gyárfás után káoszba süllyedhet az úszószövetség

2016.12.02 06:33

Sós Csaba, a Magyar Úszó Szövetség szakmai alelnöke bízik abban, hogy az elnök, Gyárfás Tamás lemondása után megnyugszanak a kedélyek a MÚSZ körül kirobbant vitában.

Gyárfás után káoszba süllyedhet az úszószövetség

"Abban bízom, hogy most már rendeződnek a sorok, és elülnek a hullámok. Ugyanakkor viszont azt látom, hogy amikor egy olyan helyen, ahol hosszú ideig van egy vezető, aki – és ezt az ellenségei is elismerik – erőskezű, karizmatikus, és valamilyen okból távozik, azután általában kaotikus helyzet szokott lenni. Abban bízom, hogy ezt el fogjuk tudni kerülni” – nyilatkozta Sós Csaba a Sport Televízió csütörtöki, Mai helyzet című műsorában.

Hangsúlyozta, a MÚSZ egy nagy szervezet, többszintű vezetéssel. "Nyilvánvalóan az alacsonyabb szintű vezetők is a csúcsvezető emberei. Kérdés, hogy az új vezető hozzájuk, illetve ők az új vezetőhöz hogyan viszonyulnak. Egyáltalán lesz-e esélyük, ha lesz, ez milyen módon valósul meg, és közben hogyan alakul az úszók helyzete. Mert ugye ők felvetettek hét pontban különféle problémákat, azzal foglalkozni kell" – utalt Sós Csaba Gyárfás Tamás távozásának előzményeire.

hvg.hu