Ha ez így marad, elfogy a kávé a boltokból

2018.04.22 16:51

Folyamatosan csökken az arabica kávéfajta ára, amely jó lehet a fogyasztóknak, csakhogy ez az árszint a kávétermesztők számára fenntarthatatlan. Ellátási válság is jöhet.

Kávépörkölés

 

Az arabica kávéfajta ára kilenc havi legalacsonyabb szintjére csökkent a héten, és várhatóan nem áll meg, további esésre van kilátás. Miden jel arra utal, hogy folytatódni fog a 2016 óta tartó medvepiac.
 
Ennek részben pedig nem más az oka, mint a klímaváltozás: a kávétermő vidékeken egyre enyhébbek a telek. Márpedig a hideg sokkal nagyobb veszélyt jelent a cserjékre, mint a szárazság.
 
Az év első hónapjaiban a kávéipar ezért leginkább Brazíliára figyelt, ahol a szokásosnál hidegebb hónapokra számítottak az év elején, kiindulva abból, hogy az északi féltéken, főként Észak-Amerikában durva téli körülmények alakultak ki. Miután ez nem következett be a világ legnagyobb kávétermesztő országában, valamint a második helyezett Vietnámban is kedvezők voltak az időjárási körülmények, maradt a túlkínálati piac. A héten 9 havi mélypontra esett a felvásárlási ár.
 
A technikai képen se látszik emelkedés
 
A kávé ára 2011 áprilisában volt a legmagasabb: tonnánként 331,65 dollárba került. Jelenleg viszont a 115-120 dolláros tonnánkénti ársávban mozog, vagyis majdnem harmada a csúcsnak. De idén ennél borítékolhatóan lesz még drágább, várhatóan a nyári hónapokban. 2014-ben, 2016-ban és 2017-ben is volt egy enyhe, 15-20 százalékos áremelkedés a nyáron.
 
A medvepiac 2016 novembere óta tart. Az Intercontinental Exchange londoni jegyzésében pedig az elsődleges és a másodlagos piacon is egyre több szerződést kötnek a kávéra. A 271 ezer feletti kontraktus szám rekordnak számít, a folyamatosan növekvő érdeklődés mellett is csökkenő trend pedig arra utal, hogy kár emelkedésre számítani - írja Andrew Hechtz árupiaci szakértő a Seeking Alphán megjelent elemzésében.
 
Nyáron az hozhat ismét kisebb emelkedést, hogy a kávéház-láncok (például a Starbucks vagy a Costa), valamint az élelmiszeripari cégek a határidős piacokon vásároltak be kávéból, aláárazva a terméket. Ha ezek kifutnak, akkor a termelők magasabb árat kérhetnek - írja az OG jóslatában.
 
Nagyon kéne már a drágulás
 
A Világ Kávétermesztőinek Fóruma (World Coffee Producers Forum) szerint viszont a jelenlegi ársáv tarthatatlan helyzetet okoz a termelőknek. "A mostani árszínvonalon a kávé gazdasági szempontból nem fenntartható az afrikai és világszerte működő ültetvényesek számára" - írják közleményükben.
 
Afrikai tagszervezetük szerint hosszútávon ellátási válság alakulhat ki, mert egyre több szereplő vonulhat ki a piacról. "Hogy várhatnánk el, hogy a gyermekeink, a következő generáció folytatja a kávétermesztést, ha azt látják, hogy a szüleik a legalapvetőbb szükségleteiket sem tudják már fedezni" - mondta el René León, a Promecafé ügyvezetője az afrikai helyzet kapcsán.
 
A nemzetközi szervezetek ezért azt javasolják, hogy az ellátási lánc minden szegmensében dolgozni kell a megoldáson, hogy olyan áron adhassák el a kávét, hogy az a termesztőknek is megérje.
 
napi.hu