Hadházy csak ősszel tehet képviselői esküt, szerinte „Kövér hülyének tetteti magát”

2022.06.28 11:29

Úgy tűnik, Kövér László házelnök szeptemberig is tudja szabotálni az egyetlen független képviselő, Hadházy Ákos eskütételét, és ebben segít is neki az Országgyűlés igazságügyi bizottsága – állapította meg az ellenzéki politikus, aki szerint Kövér azzal is húzza az időt, hogy „hülyének tetteti magát”.

Fotó: korábbi felvételek
A "parlament" "igazságügyi bizottsága" tegnap az utolsó pillanatban levette a napirendről az eskütételem időpontjáról szóló állásfoglalást. Persze önmagukat is szembeköpik ezzel. De így Kövér Lászlónak segítenek abban, hogy legalább szeptemberig szabotálhassa a felesketésemet – háborgott Facebook-posztjában Hadházy Ákos ellenzéki, független képviselő.
 
Hadházy jelenleg a 199 fős törvényhozás egyetlen olyan tagja, akit ugyan április 3-án egyéniben, nagy többséggel megválasztottak képviselőnek, hivatalát és képviselői jogait mégsem gyakorolhatja, mert a május 2-ai alakuló ülést politikai álláfoglalásként – egyedüli ellenzékiként – bojkottálta, azóta pedig Kövér László fideszes házelnök nem adott lehetőséget neki az eskütételre.
 
Hadházy szerint “Kövér magát hülyének tettetve, az idő húzása érdekében még május közepén fordult a bizottsághoz, állásfoglalást kérve”. A bizottság elnöke ezt május 19-én rögzítette is, de a témát végül majdnem egy hónap múlva, a testület június 15-i ülésén tárgyalták csak. Ennek az ülésnek a jegyzőkönyve még nem érhető el a parlamenti honlapon.
 
 
 
Hadházy értesülése szerint viszont arra jutottak a bizottságban, hogy fel kell esketni őt, ám az erről szóló bizottsági döntés még nem született meg, ráadásul a június 27-ei ülés napirendjéről levették ezt a pontot, amit Hadházy szerint Vejkey Imre, a testület KDNP-s elnöke azzal indokolt, hogy meg kell várni a nemzetközi jogi gyakorlatról szóló szakértői jelentést, ami július közepére lesz meg – erről az atv.hu is írt.
 
Ez pedig minden bizonnyal azt jelenti az ellenzéki politikus számítása szerint, hogy a tervek szerini utolsó nyári, július 19-i parlamenti napon sem tud esküt tenni.
 
Ahol egy közvetlenül megválasztott egyéni képviselőt a hatalom megakadályoz jogai gyakorlásában, az diktatúra
 
– vont ez alapján mérleget Hadházy, hozzátéve: “ezzel a játékkal” Kövér a többi ellenzéki képviselőnek is üzen.
 
A hvg.hu a minap egy friss kormánypárti törvénymódosítási javaslatról is beszámolt, ami kapcsolódik Hadházy helyzetéhez. A Fidesz–KDNP-s javaslat szerint amíg egy képviselő nem teszi le az esküt, addig nem kérhet tájékoztatást az állami szervek vezetőitől és minősített adatokhoz sem férhet hozzá. Ezekre egy képviselő amúgy jogosult, de a hatályos törvényszöveg nem tesz különbséget megválasztott és felesküdött országgyűlési képviselő között – ezen változtatnának most.
 
A hvg.hu arról is írt, hogy mivel a jelenlegi szabályok azt is előírják, hogy a képviselő a jogait és kötelezettségeit csak az eskütétele után viseli, ez azt is jelenti, hogy Hadházy nem kap az eskütételig fizetést sem – immár lassan két hónapja. Emiatt adományozást indított, hogy összegyűjtsön 6 millió forintot, amiből a nyár végéig legalább a stábját fizetni tudja – a pénz két nap alatt összejött.
 
hvg.hu