Sikeres a bírósági szervezet - mondta Handó Tünde Miskolcon

2016.05.20 17:53

A független bírósági szervezet a magyar államszervezet egyik legsikeresebb ágazata - mondta az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke pénteken a Miskolci Törvényszéken tartott sajtótájékoztatón.

birosag_epulet_150808_ml.jpg

Handó Tünde a törvényszék összebírói értekezletét megelőző tájékoztatón úgy fogalmazott: úgy kellett és kell eredményeket elérni, úgy kell a társadalom és az ügyfelek számára igazolni, hogy „méltók vagyunk a megbecsülésre és bizalomra, hogy mindeközben az ítélkezési munkában a bírók szabadsága érinthetetlen maradjon”.

hando_tunde_160520_vcs_1.jpg

fotó: Végh Csaba

Sisák Péter, a Miskolci Törvényszék elnöke azt mondta: az elmúlt év „a kiegyensúlyozottságok” éve volt Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a bíróságoknak. A törvényszék 165 tagú bírói kara képzett, stabil, a törvényszék bíróságai tavaly 92 ezer 804 ügyet fejeztek be, 377-el többet, mint amennyi érkezett, és jelentősen csökkent a két éven túli ügyek száma - közölte.

oszbiroi_ertekezlet_160520_vcs_02.jpg

A Miskolci Törvényszéken tárgyalt ügyek több mint kétharmadát helyben hagyják a fellebbviteli bíróságok, erről már a Debreceni Ítélőtábla elnöke beszélt. Balla Lajos azt mondta: ez különösen figyelemreméltó arány, mivel a Miskolci Törvényszéken sokszor tárgyalnak akár több száz vádlottat is felvonultató ügyeket.

minap.hu