Harmadára csökkent a rablások száma Miskolcon a korábbi évekhez képest

2020.07.22 19:35

Nagyszabású rendőrségi nyomozóportyák a belvárosi szórakozóhelyek környékén – biztató folyamatokról számolt be a rendőrség a polgármesteri hivatalban tartott közbiztonsági tanácskozáson.

A belváros közrendje volt a téma az egyeztetésen
Fotó: Mocsári László
 
Nem nőtt meg jelentősen a hétvégente Miskolc belvárosában szórakozó fiatalok száma, azért tűnhet mégis úgy, hogy szinte „elárasztották” a kocsmák környékét, mert majdnem három hónapig semmi sem volt nyitva a kijárási korlátozások miatt – ezt mutatják a rendőrség és az önkormányzati rendészet tapasztalatai.
 
Bogyay Ferenc, miskolci rendőrkapitány arról számolt be a városházán Veres Pál polgármester kezdeményezésére megrendezett közbiztonsági tanácskozáson, hogy közvetlenül a koronavírus miatt elrendelt korlátozások feloldása után az egyenruhás járőrök mellett több „nyomozóportyát” is tartottak a belvárosi kocsmák és kávézók környékén, amelyekben a korábbi évekhez képest jelentősen több rendőr, nyomozó és rendész vett részt.
 
Ezek a portyák azt mutatták, hogy nincsenek számottevően többen most a főutca környékén működő szórakozóhelyeken, mint a karantén hónapjait megelőzően, a vendégkör legfeljebb az egyetemi klubok zárva tartása, kisebb forgalma miatt növekedhetett, minimálisan.
 
Veres Pál Miskolc polgármestere felidézte, hogy a koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozó intézkedéseket a miskolciak fegyelmezetten, felelősségteljesen betartották, ennek is köszönhető, hogy a városban alacsonyan maradt a fertőzöttek száma.
 
A belvárosi szórakozóhelyek, kávézók és éttermek azonban nagyon megszenvedték a majdnem három hónapos karantént, nekik az önkormányzat minden erejével és lehetőségével igyekezett segíteni, hogy a járvány miatti veszteségeiket enyhíteni lehessen. Újabb korlátozások és szigorítások pedig azzal fenyegetnének, hogy sok vállalkozásnak „le kellene húznia a rolót”.
 
A megbeszélésen elhangzott az is, hogy a polgármesteri hivatalhoz az elmúlt hetekben nem érkezett egyetlen lakossági panasz sem csendháborítás vagy egyéb probléma miatt, a jegyző és az illetékes önkormányzati osztály viszont csak abban az esetben indíthat bármilyen eljárást egy kocsma, vagy klub ellen, ha hivatalos panaszt érkezik hozzájuk. Az elmúlt hetekben tartott átfogó ellenőrzések során egyébként a vendéglátóhelyeket működtető vállalkozásoknál nem találtak komolyabb hiányosságokat.
 
Amin kétségtelenül javítani kellene, az a közterületek tisztasága és az, hogy a belvárosban jelenleg nincsenek működőképes nyilvános vécék, mivel az elmúlt években a karbantartás hiánya miatt a legtöbbjük siralmas állapotba került, a felújításuk pedig több tízmillió forintot emésztene fel – hangzott el a tanácskozáson.
 
Az önkormányzat szakemberei jelenleg is vizsgálják, hogy hogyan lehetne ezeket a nyilvános illemhelyeket gazdaságosan újranyitni és működtetni a felújítás után, és szerepel a tervek között az is, hogy több szemétgyűjtő, kuka legyen a közterületeken, így a főutcán is.  
 
A megbeszélésen javaslatként felmerült az is, hogy hétvégenként, amikor valóban megugrik a bulizók száma a belvárosban, már a kora hajnali órákban takarítsák azokat a területeket, ahol ott maradnak az előző esti partik nyomai.  Mindemellett pedig maradnak a rendszeres ellenőrzések is a rendőrség, a rendészet és a szakhatóságok részvételével a szórakozóhelyek környékén.
 
minap.hu