Három teltház volt idén is a miskolci Újévi koncerten

2016.01.10 15:03

Strauss, Lehár, Zerkovitz – rájuk épült az újévi hangversenye a Miskolci Szimfonikus Zenekarnak. Voltak fellépő sztárok is és nem feledkeztek meg a látványvilágról sem a hangok csodája mellett!

ujevi_hangverseny2_20160109_ml.jpg

fotó: Mocsári László

Peller Anna, Bordás Barbara, Boncsér Gergely és Peller Károly énekeltek a Miskolci Szimfonikus Zenekarral a 2016-os újévi hangversenyen. Ők mind a Budapesti Operettszínház tagjai. A háziasszony a Bartók Rádió műsorvezetője volt, Becze Szilvia. A Miskolci Balett társulatának koreográfiáját láthatta a közönség néhány szám közben.

A hallgatóságnak tetszett, hogy a színpad mögött a háttérben volt egy nagy kivetítő, amire különböző képeket vetítettek a művekkel kapcsolatban. A hangverseny végén pedig görögtűz volt a színpadon és a színpad felett. A hátul lévő világító 2016-os szám újdonságnak számított – árulta el egy hallgató.

ujevi_hangverseny3_20160109_ml.jpg

    – Én tavaly csináltam az első ilyen koncertemet itt, Miskolcon – mondta Gál Tamás, a Miskolci Szimfonikus Zenekar művészeti vezetője, aki az Újévi koncert karmestere volt. – Azt mesélték a muzsikusok, hogy a tradicionális koncertlátogató közönségünk itt volt, és még a maradék üres helyekre is váltottak jegyet. Lehet, hogy van, aki egy egész éves bérletet nem tud megfizetni esetleg anyagi helyzeténél fogva, de ezt az egyet egy évben vagy kettőt meghallgat. Úgyhogy ilyen módon garantált a teltház.

Az első koncert még pénteken volt, a másodikat szombat délelőtt adta a zenekar, míg a harmadikat szombaton este. Mindhárom előadás teltházas volt.

minap.hu