Hárommilliót talált a miskolci férfi, visszaadta

2015.02.27 20:39

Egy miskolci férfi a Népkert környékén találta meg az autóstáskát, amely nemcsak a pénzt hanem személyes iratokat is tartalmazott.

Minden bizonnyal meglepődött, amikor azt látta, hogy nem néhány ezres lapul a táskában, hanem jóval több, pontosabban hárommillió forint.

A megtaláló a becsületére hallgatott és értesítette a rendőrséget, majd bevitte a táskát a kapitányságra.

Szabó-Berdár Csilla, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság az MTI-nek elmondta, hogy a rendőrök összesítették a táskában lévő értékeket, majd értesítették a tulajdonost.

A táskát egy 31 éves felsőzsolcai férfi veszítette el, aki indulás előtt az autója tetejére tette a táskát, amit aztán ottfelejtett és menet közben elveszített.

A becsületes megtalálónak köszönhetően a miskolci rendőrkapitányság munkatársai hiánytalanul adták vissza a több mint hárommillió forintnyi készpénzt és a személyes iratokat tartalmazó táskát a férfinak, aki mint kiderült előző nap ünnepelte a születésnapját.

MTI/Blikk-információ