Hatszáz gyerek imádkozott a „nemzet vezetőiért” a Parlamentben

2019.09.21 20:53

Új szintre lépett és keresztényi köntöst öltött a politikai pedofília: Soltész Miklós államtitkárral több száz gyermek imádkozott az Orbán-kormányért.

A nemzet vezetőiért imádkozó gyereksereg a Parlamentben
 
Fotó: Kovács Attila / MTVA - Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelõ Alap

 

Időutazást élhetett meg az, aki szombaton az Országházban járt, Soltész Miklós egyházügyi államtitkár ugyanis a Horthy-korszakot megidéző produkciót mutatott be hatszáz gyerek társaságában a Parlamentben.
 
Az MTI beszámolója szerint a gyerekek „a nemzetért, vezetőiért, a kereszténységért” imádkoztak – magyarán, az Orbán-kormányért és az épp jelenlévő Soltész Miklósért is. 
 
SOLTÉSZ Miklós
 
Mint később kiderült, a közös ima annak apropóján történt, hogy újraindulásának tizedik évfordulóját ünnepelte a Pápai Missziós Művek Szent Gyermekség Műve. A gyerekek előbb a Szent István Bazilikában vettek részt a misén, ezután keresték fel a Parlamentet.
 
Legyetek papok, szerzetesek!
 
Soltész államtitkár itt arra biztatta a fiatalokat, hogy a felnőtt korra felelősségtudattal készüljenek, először is saját magukért. 
 
Ha ezt meg tudják tanulni, magukévá tudják tenni, akkor 
 
nagyszerű tagjai lehetnek mind a magyar nemzetnek, mind a kereszténységnek, mind pedig a saját családjuknak: édesapák, édesanyák, vezetők, tanítók, sőt remélhetőleg minél többen papok, szerzetesek
 
– fogalmazott Soltész. Az államtitkár arra buzdította a jelenlévőket, hogy legyenek büszkék a Szent Koronára, a Parlamentre, valamint vállalják fel a keresztény életmódot, ezzel ugyanis nem veszítenek semmit, sőt rengeteget nyernek.
 
Mindez bőven kimerítheti a  politikai pedofília fogalmát, vagyis azt a jelenséget, amikor politikusok gyerekekkel szerepelnek a nagyobb népszerűség kedvéért – ráadásul itt nem a politikus látogatott el az iskolába, hanem egy iskolányi gyereket vittek el hozzá, hogy a kicsik a nemzet vezetőit éltessék. Mindezt azonban büntetlenül teheti meg az Orbán-kabinet: maga Székely László alapjogi biztos sem tudott igazán mit mondani arra, hogy kormánypárti politikusok rendszeresen biodíszletként használnak gyerekeket kampányaikban. A szombati tömegmegmozdulást – három héttel az önkormányzati választások előtt – pedig nehezen lehetne másnak nevezni, mint kampányeseménynek.
 
SOLTÉSZ Miklós
 
 
Ima a politikusokért, a Gyermek Jézus oltalma alatt
 
Pápai Missziós Művek honlapja szerint a Szent Gyermekség Műve – másképpen a Missziós Gyermekek Társasága – annak a vágynak köszönheti nevét, hogy a Gyermek Jézus az oltalma alá helyezi őket. Meg van győződve arról, hogy a gyermekek szellemi és társadalmi erőt jelenthetnek a világ igazi átformálásában.   
 
A Szent Gyermekség Műve 1843-ban alakult meg, gyorsan meggyökerezett a magyar társadalomban is. A lendületes missziós nevelési munka 1948-ban, az egyházi szervezetek betiltásával teljesen megszűnt, csupán 2009-ben született újra – olvasható a honlapon.  
 
Koncz Tamás
nepszava.hu