Havi 135 ezres mediánnyugdíj mellett elviselhetetlen az árdrágulás és az infláció az idősek számára

2022.08.14 07:32

Az elszálló infláció, különösképp az élelmiszerek rohamos drágulása, valamint a rezsicsökkentés csökkentése mellett a nyugdíjasoknak égető szükségük lenne járadékuk emelésére. A Mérce cikke.

 
A mediánnyugdíj ugyanis jelenleg 135 ezer forint havonta, ami azt is jelenti, hogy 1,1 millió nyugdíjas ennél is kevesebbet kap kézhez.
 
A Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsának (NYUSZET) elnöke, Hegyesiné Orsós Éva az Inforádiónak nyilatkozott, melynek során úgy fogalmazott, „a nyugdíjasok helyzete rendkívül kritikus”.
 
Hegyesiné az alacsony nyugdíjúakról elmondta,
 
a rendkívül drasztikus inflációs adat, az, amit tapasztalnak a piacokon, bevásárlás során, tapasztalnak akkor amikor gyógyszert vásárolnak, amikor rezsit kellene fizetni, sajnos nagyon komoly életminőségromlást eredményezhet.
 
Hozzátette azt is, hogy sok nyugdíjasnak lehet magasabb a rezsifogyasztása a kormány által megállapított átlagnál magasabb. Utalva Orbán Viktor miniszterelnök „spóroljanak vagy keressenek többet” címen elhíresült eszmefuttatására kifejtette,
 
vannak olyanok, akik koruknál, egészségügyi állapotuknál fogva nem képesek többet dolgozni, nem képesek többletjövedelemre. Ami pedig a spórolást illeti, nagyon magas azoknak a száma, akiknek ha azt mondanánk, hogy spóroljanak – hát nem lenne miből megtakarítaniuk, ez pedig olyan életminőség-romlást eredményezne… Például nem veszik meg a gyógyszereiket, vagy nem az egészségügyi állapotuknak megfelelően táplálkoznak.
 

A NYUSZET vezetője szerint ez akár az életesélyeiket is ronthatja. Magyarán azt jelentheti, hogy korábban halnak azért, mert választaniuk kell a megfelelő étkezés, gyógyszerellátás és lakásuk fűtése között.
 
Noha a kormány idén júliusban már egyszer emelte év közben a nyugdíjakat – 3,9 százalékkal – ez aligha tudja kompenzálni a 13 százalékos inflációt, ezért a nyugdíjas-szervezet további év közbeni emelést követel. Ami azonban ennél fontosabb mutató jelen esetben, hogy az élelmiszerek esetében átlagosan 18,6 inflációról beszélhetünk, ami majdnem az átlag kétszerese. A drágulási rekordot a margarin viszi 41,4 százalékkal, utána következik a kenyér 37,5%-kal. A sajt is drágult, összességében 35,4%-kal, a baromfihús 34,3-mal, a száraztészta 33,3-mal, a tejtermékek 30,3%-kal. Mindezt pedig kivált a szerényebb keresetű nyugdíjasoknak okoz hatalmas problémát.
 
További probléma a nyugdíjak közötti hatalmas szakadék, ami differenciálatlan nyugdíjemeléssel csak tovább nőhet. Ez magyarán azt jelenti, hogy vannak nyugdíjasok, akik akár 300 ezer forintnál magasabb nyugdíjban részesülnek (ami még mindig nem egy horribilisan magas összeg, de elég kényelmesen meg lehet belőle élni). Ezért a nyugdíjemelésre elköltött forrásokat úgy érdemes felhasználnia a kormánynak, hogy az alacsony nyugdíjakat nagyobb mértékben emelje, így segítve azokat, akik a leginkább szükséget szenvednek.
 
forrás: merce.hu