Házi őrizetben a kamionsofőr

2017.11.03 15:05

A Miskolci Járásbíróság elrendelte a házi őrizetét annak a férfinak, aki azt a kamiont vezette, amelynek „elszabadult” pótkocsija egy személygépjárművel ütközve három ember halálát okozta.

img_2909.jpg
fotó: Juhász Ákos
 
A Miskolci Járásbíróság nyomozási bírája az ügyész előzetes letartóztatásra irányuló indítványát elutasítva, egy hónapra házi őrizetét rendelte el annak a gyanúsítottnak, aki a gyanúsítás szerint október 31-én kettőnél több ember halálát eredményező közúti balesetet okozott gondatlanul.
 
A gyanú szerint a gyanúsított a 306. sz. úton az M30 út irányába közlekedett az általa vezetett, és a munkaadója tulajdonát képező vontatóval és az utána kapcsolt nyerges félpótkocsiból álló járműszerelvénnyel. Az indulási helyén a gyanúsított személyesen akasztotta össze a járműszerelvényt, amelynek során nem kellő alapossággal ellenőrizte az összekapcsolását, rögzítettségét. A járműszerelvény egy balra ívelő kanyarban – a megengedett sebességnél gyorsabban haladva – szétkapcsolódott, a pótkocsi egyenesen haladt a menetirány szerinti, bal oldali forgalmi sávba, ahol érintőlegesen összeütközött egy Renault Thalia személygépkocsi bal oldalával. A pótkocsi tovább haladt a bal oldali forgalmi sávban, majd frontálisan összeütközött egy másik személygépkocsival, melynek három utasa a helyszínen életét vesztette.
 
A bíróság a szökés, elrejtőzés veszélyéjét a gyanúsított vonatkozásában kisebb mértékben állapította meg. Amennyiben a bűnössége fennáll, 2 évtől 8 évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető. A bíróság figyelemmel volt a gyanúsított személyi és tárgyi körülményeire, rendezett családi háttérrel rendelkezik, bejelentett lakcímmel, ingó-, ingatlantulajdonnal, munkahellyel. Kb. 10-12 éve rendelkezik nyerges vontató vezetésére jogosító vezetői engedéllyel, illetve ezen időszak alatt több mint egymillió km-t vezetett le balesetmentesen. Figyelemmel volt arra is a bíróság, hogy a vontatmány „elszabadulására” vonatkozó szakértői vélemény még nem készült el.
 
Mindezen körülmények alapján a bíróság álláspontja szerint a gyanúsított esetében elegendő a házi őrizet alkalmazása is az eljárás eredményes befejezése érdekében.
 
A végzés nem jogerős, az ügyész fellebbezést jelentett be az előzetes letartóztatás elrendelése iránt.
 
mti.hu