Háziorvosokat találtak

2015.11.25 06:52

Nyolcvan pályázat érkezett a határidő lejártáig, október 31-ig az Országos Egészségbiztosítási Pénztárhoz (OEP) a háziorvosi letelepedési és praxispályázatokra. A hírt az egészségügyi államtitkár osztotta meg az MTI-vel, miután újságírók hada hiába próbálta megtudni az adatokat az egészségbiztosító munkatársaitól. Megkeresésünkre folyamatosan azt a választ kaptuk mi is, hogy tart a pályázatok értékelése.

Annyiban érthető az óvatosság, hogy a tavalyi 41 sikeres pályázatból végül csak 38 helyen lett szerződés, ráadásul most sokáig alig volt érdeklődés a pályázatok iránt, de ha végül mégis a tavalyi jelentkezők kétszerese adta be jelentkezését, akkor ez érdemi elmozdulást hozhat több régóta üresen álló körzet ellátásában.

Praxisjog vásárlásra 250 millió forint vissza nem térítendő támogatást szánt idén az állam, a legalább 12 hónapja betöltetlen háziorvosi körzetekbe jelentkező háziorvosok letelepedését pedig 500 millióval segítik. Ónodi-Szűcs Zoltán bejelentésére kell hagyatkozni, hogy hol sikerült új orvost találni, mert a lista lapzártánkig nem jelent meg a biztosító honlapján. Az államtitkár szerint Borsod-Abaúj-Zemplén megye üresen álló 40 körzetéből 7 helyet, Pest megye 12 üres háziorvosi állásából 9 praxist tölthetnek be, de a hiányzó 6 csongrádi körzetből majdnem mindenhová, 5 településre van jelentkező, és hasonló a helyzet Vas megyében is, ahol 7 üres helyre 5 jelentkező pályázott.

Az Országos Alapellátási Intézet honlapján szereplő adatok szerint 238 betöltetlen háziorvosi körzet és 223 fogorvosi praxis vár új szakemberre. Az államtitkári tájékoztatóból azonban nem derül ki, hogy például a Borsodba jelentkezők megpályázták-e a több mint 11 éve, 2004 októbere óta betöltetlen felsőgagyi, putnoki, abaújkéri, felsőtelkesi vagy taktakenézi praxisokat. Az idei pályázat tehát sikeres lehet, de abban minden egészségpolitikus egyetért, hogy messze nem elegendő. Tovább kell javítani az alapellátás finanszírozását is, mert – ahogyan nemrég a Népszavának Éger István, a Magyar Orvosi Kamara elnöke fogalmazott: minden körzet akkor lesz vonzó az orvos számára, ha képes őt eltartani. Ahol elegendő a kártyapénz a biztos egzisztenciához, ott megmaradnak a szakemberek, ahol nem, onnan elmennek és ez független attól, hogy hol van a település Magyarország térképén.

nepszava.hu