Hogy menthető meg a magyar nyugdíjrendszer?

2022.05.27 11:02

A Magyar Nemzeti Bank "Fenntartható egyensúly és felzárkózás 2022. május" címen közzétett javaslatcsomagja több módosítást is javasol a nyugdíjrendszerben és a nyugdíjcélú öngondoskodás piacán. A javaslatok részben átfedésben vannak az MNB 2019-ben közzétett, 300 pontot tartalmazó versenyképességi programjában fölvázolt változtatási elképzelésekkel, részben új elemeket is tartalmaznak. Cikkem második részében áttekintem a nők kedvezményes nyugdíját, megvizsgálom a demográfiai fordulat hatásait, és azt is, hogy mi hiányzik az MNB javaslatából.

 
Nők kedvezményes nyugdíja
 
A gyermekvállalás nyugdíjrendszerben történő erőteljesebb elismerését célzó javaslatok között szerepel a Nők40 program demográfiai feltételekhez kötése. A talányos megfogalmazás nyilván arra utal, hogy a nők kedvezményes nyugdíja a gyermekek számától közvetlenül függjön, így feltehetően a gyermektelen nők nem igényelhetnének kedvezményes nyugdíjat, a gyermekesek pedig valamilyen gyermekszámtól függő bónusz/málusz tényezővel kapnák a Nők40-et.
 
ELTEKINTVE ATTÓL, HOGY EGY ILYEN MEGOLDÁS KINYITNÁ PANDORA SZELENCÉJÉT, ÉS A NŐK KÖZÖTT INDOKOLATLAN FESZÜLTSÉGET GERJESZTHETNE, A NŐK40 FELTÉTELEI EGYSÉGES SZIGORÍTÁSÁNAK VAN LÉTJOGOSULTSÁGA.
 
A nők kedvezményes nyugdíja (amelyet értelemszerűen a férfiak nem vehetnek igénybe) a világon egyedülálló módon olyan korhatár előtti teljes öregségi nyugdíj, amelyet nem terhel semmilyen levonás. Ez nagyon komoly pozitív diszkrimináció a hölgyek javára. A nők várható további élettartama a jelenlegi tényleges nyugdíjba vonulási életkorukban (a nők kedvezményes nyugdíja miatt ez 62 év) átlagosan közel 21 év, a férfiaknál viszont (az idén érvényes nyugdíjkorhatáruk betöltésével, 65 évesen) csak alig több mint 14 év. Így egy nő átlagosan közel hét évvel tovább kapja a nyugdíját, mint egy férfi.
 
A nők kedvezményes nyugdíját akkor igényelheti egy nő, ha megszerzett legalább 40 évi jogosultsági időt (amelyből alapesetben legfeljebb 8 év lehet a gyermeknevelésre tekintettel kapott ellátások folyósítási idejével szerzett szolgálati idő, vagyis legalább 32 évi szolgálati időt keresőtevékenységgel, azaz munkával kell megszerezniük). Az MNB javaslata ezt a kettős időfeltételét variálhatná úgy, hogy akinek nincs gyermeke, azt eleve kizárná az igénylők köréből - annak ellenére, hogy nagyon sok nő hosszú éveket tölthet a nagykorú hozzátartozójának ápolásával, amelyet nem lehet beszámítani a jogosító időbe, de ha azt egyébként megszerzi, legalább igényelheti a kedvezményes nyugdíjat. Ha a Nők40 a nők nyugdíjhelyzetének javítását célozza, akkor a gyermeknevelésen túl az idős, rászoruló rokonok ápolásának, gondozásának tipikusan női feladatát is el kell ismernie. És természetesen azok a nők, akik mindvégig keresőtevékenységet folytatnak, nagyobb mértékben járulnak hozzá a nyugdíjrendszer fenntartásához, így az ő esetleges kizárásuk e szempontból is súlyosan támadható.
 
A NŐK KEDVEZMÉNYES NYUGDÍJA FELTÉTELEIT AZONBAN ETTŐL FÜGGETLENÜL SZIGORÍTANI SZÜKSÉGES.
 
Az utóbbi években a nyugdíjat igénylő hölgyek kétharmada kedvezményes nyugdíj iránti igényt terjeszt elő, ennek következtében a teljes nyugdíjkiadások körében évről-évre nő a kedvezményes nyugdíjak fedezetét biztosító előirányzat összege. 2021-ben a nők kedvezményes nyugdíjának költségvetési előirányzata először lépte át a 300 milliárd forintot (302 milliárd Ft), ami a korhatár feletti öregségi nyugdíjakra vonatkozó előirányzat (3.081,2 milliárd Ft) 9,8 százaléka volt. 2022-ben a Nők40 előirányzata 332 milliárd forintra nőtt, ami a korhatár felettiek öregségi nyugdíjára előirányzott 3188 milliárd forintnak már közel 10,5 százaléka.
 
A közeljövőben ezért valóban szükséges a jogosító idő követelményének növelése - legalább 3 évvel, hiszen a nők kedvezményes nyugdíja bevezetésének évében, 2011-ben 62 év volt a nyugdíjkorhatár, ami 2022-ben 65 évre emelkedett, és ezt a három éves emelkedést tükröztetni célszerű a jogosító idő hosszában is -, vagy bevezethetnek valamilyen korhatár előtti levonást (az európai nyugdíjrendszerekben jellemzően annyiszor 4-6%-kal kisebb a nyugdíj összege, ahány évvel a korhatár betöltése előtt veszik igénybe). Ez utóbbi megoldással ráadásul a férfiak előtt is megnyílhatna ismét a korhatár előtti nyugdíjazás lehetősége. (A gyermekvállalás nyugdíjrendszerbeli közvetlen elismerését célzó további javaslatokról itt és itt fejtettem ki a részletes véleményemet.)
 
Demográfiai fordulat
 
Az MNB szerint a demográfiai fordulat során évente 110 ezer újszülöttnek kell megszületnie, amelyből "nem engedhetünk". A javaslat természetesen támogatható, de egyrészt nem a jegybanki vagy a kormányzati akarattól függ a megvalósulása, másrészt 110 ezer újszülött sem állíthatná meg a magyar társadalom elöregedését és népességcsökkenését, hiszen évente átlagosan 130 ezren halnak meg.
 
A KSH legutóbbi népmozgalmi gyorstájékoztatója alapján 100 termékeny korban lévő hölgynek - a jelentős kormányzati erőfeszítések dacára - Magyarországon átlagosan csak 155 gyermeke születik (így a teljes termékenységi arányszám 1,55) a 100 évvel ezelőtti 500-600 gyermek helyett. Közismert, hogy a lakosságszám szinten tartásához viszont 2,1-es termékenységi arányszám lenne szükséges, ha nem csökkenne az édesanyák száma. De az édesanyák száma is csökken, mert lassan kifut a termékeny korból az utolsó nagy létszámú hölgygeneráció (a Ratkó-korszakban született anyáknak a hetvenes évek derekán született lánygyermekei), miközben ők nagyon sokkal kevesebb gyermeket szültek, mint édesanyáik.
 
Nem elég tehát, hogy csökken a lehetséges anyák száma, ráadásul a termékenységi arányszám is alacsony. Hiába az esetleges nagy igyekezet a termékenységi arányszám növelésére – a cél nagyjából egy évtizeden belül újra elérni a 2,1-es átlagot, ami a XXI. században meglehetősen valószínűtlennek látszó vállalkozás -, sokkal kevesebb nő még sokkal magasabb gyermekvállalási hajlandóság mellett sem képes szinten tartani az ország lélekszámát. És ugyan mitől lenne sokkal magasabb a gyermekvállalási hajlandóság? Már megszűntek az erre irányuló biológiai (magas halandóság, rövid várható élettartam) és gazdasági (földművelő nagycsalád) kényszerek, ezek miatt megszűnt az a korábban általános jelenség, hogy a nők 16-18 éves koruktól folyamatosan szülték és nevelték 5-6 vagy még több gyermeküket. Ráadásul a szomszédunkban szörnyű háború zajlik, ami nyilván nem erősíti a jelenben és a közeljövőben sem a gyermekvállalási szándékot.
 
Magyarországon 1983 óta minden évben sokkal kevesebb gyermek születik, mint a Ratkó-korszak gyermekei (1952-1956) és unokái (1973-1978) korosztályaiban. Évente kilencvenezer körül ingadozik a szülések száma (miközben ennél átlagosan közel negyvenezerrel, a pandémia éveiben viszont közel hatvanezerrel többen halnak meg minden évben, vagyis ennyivel fogy évente a magyar – csak demográfiai okokból).
 
1975-ben csak kislányból majdnem annyi született (91 812 leánycsecsemő), mint 2021-ban kislányból és kisfiúból összesen (93 324 újszülött). Az MNB által megkövetelt legalább 110 ezer gyermek utoljára 1996-ban született Magyarországon, ahol a hölgyek átlagosan 28 éves koruk után (nagyvárosi diplomások 31 éves koruk után) szülik meg az első - és sokszor az utolsó - gyermeküket. Száz éve a nők harminc éves korukra már befejezték a gyermekszülést, kétszáz éve szerencsések voltak, ha egyáltalán megérték ezt az életkort - öt-hat vagy még több gyermek kihordása után. Felfoghatatlan tempóban változik a demográfiai világ.
 
A FOLYÓ FINANSZÍROZÁS ALAPELVE MINDEZEK KÖVETKEZTÉBEN A SZEMÜNK LÁTTÁRA VÁLHAT MŰKÖDÉSKÉPTELENNÉ.
 
Ebből a szempontból természetesen maximálisan indokolt az MNB javaslata, hogy nőjön a megszületett gyermekek száma - ez azonban nem a jegybank, sőt, nem is kormányzat akaratától függő jelenség. A Népességtudományi Intézet komor előrejelzése szerint a mai huszonéves magyar nők 40 százaléka gyermektelenül élheti le az életét - annak ellenére, hogy minden megkérdezett fiatal magyar nő legalább két gyermeket szeretne szülni, vagyis a bemondásos gyermekvállalási hajlandóság egészen magas.
 
A demográfiai csodában reménykedés helyett célszerű a nyugdíjrendszer finanszírozásának olyan megoldásait is mielőbb föltárni, amely nem az élő munkaerő keresetét terhelő járulékokra épül - vagy amely az élő munkaerő létszámának a bevándorlás révén történő jelentős növekedésére épül (ez utóbbit az MNB is fontosnak tartja, külön fejezetet szentel a célzott bevándorlás ösztönzésére a lakhatás támogatásával, az adminisztráció egyszerűsítésével és a külföldi toborzás támogatásával).
 
Megtakarítási stratégia 2.0
 
Az MNB indoklása szerint továbbra is kulcsfontosságú a lakossági megtakarítások magas szintje. Az államadósság lakossági finanszírozásában Magyarország éllovassá vált, azonban a megtakarítások szerkezetében még mindig túlzott a készpénz (5,7 ezer milliárd Ft) és a betétek (12,8 ezer milliárd Ft) súlya. Az elért eredmények fenntartása mellett a megtakarítások szerkezetének javítása új lakossági állampapír stratégiát tesz szükségessé. Emellett az intézményrendszer reformjával növelni kell az intézményi befektetők államadósságon belüli részarányát, miközben a lakossági megtakarítások növekvő részét kell magánegészségügyi és nyugdíj megtakarítások felé irányítani.
 
A javaslatok közül a nyugdíjrendszer tekintetében a legfontosabb a hosszú távú megtakarítások ösztönzése adókedvezménnyel, normatív támogatással. Az MNB először utal arra, hogy a személyi jövedelemadó jóváírás (az adókedvezmény) megtakarítás-ösztönző hatása korlátozott, miután egyrészt sok megtakarító van, aki nem fizet szja-t a foglalkoztatási jogviszonya sajátosságai miatt (például kisadózó), másrészt az szja jelentősége folyamatosan csökken a magyar adórendszerben. Ezért a nyugdíj- és egészségcélú öngondoskodás normatív állami támogatása valóban nagy löketet adhat a hosszabb távú megtakarítások és befektetések ösztönzésére, így a készpénz megtakarítási célú felhalmozásának visszaszorítására.
 
Az MNB javaslatot tesz új inflációkövető kötvény és hosszabb futamidejű (15-20 éves) változó kamatozású kötvény kibocsátására is, amelyek alkalmasak lehetnek a nyugdíjcélú előtakarékosság eszköztárának vonzó bővítésére.
 
EZ A JAVASLATCSOMAG MINDEN ELEMÉBEN TÁMOGATHATÓ, VISZONT A NYUGDÍJRENDSZER FEJNEHÉZ VOLTA MIATT MAGAS KOCKÁZATTAL JÁRHAT, HA A NYUGDÍJCÉLÚ ELŐTAKARÉKOSSÁG IS NAGYMÉRTÉKBEN ÁLLAMKÖTVÉNYEKRE ÉPÜL (MINDEN TOJÁS EGY KOSÁRBA KERÜL...)
 
Ami fájdalmasan hiányzik az MNB nyugdíjakkal kapcsolatos javaslatai közül
A foglalkoztatói nyugdíjpillér megteremtése
 
A magyar nyugdíjrendszer fejnehéz, az állami nyugdíj teszi ki a nyugdíjaskori bevétel átlagosan 85 százalékát. Ennek két fő oka az, hogy a kötelező állami nyugdíjpillér mellett Magyarországon a szükségesnél jóval erőtlenebb az öngondoskodás pillére, de ennél is fájdalmasabb, hogy teljes mértékben hiányzik a munkáltatói nyugdíjpillér, vagyis a jövőbeni nyugdíjasok anyagi helyzetéért csak az állam és (minimális részben) az egyén felelős, a munkáltató e felelősség alól mentesül.
 
Különösen azóta, hogy 2019. január 1-jével a cafeteria rendszer keretében a dolgozók nyugdíjcélú előtakarékossága ösztönzése érdekében biztosított minimális adóelőnyöket is elvonták a munkáltatóktól, így például az önkéntes nyugdíjpénztári tagság támogatása számukra ugyanannyiba kerül, mintha munkabért fizetnének az érintett dolgozónak - aki nyilván a béremelést választja, ha ilyen opciót nyújt neki a foglalkoztató. (2018-ban a munkáltatói összes közteher az egyes meghatározott jutattások körébe tartozó önkéntes nyugdíjpénztári tagsági díj támogatásra 40,71% volt, ami 2019-ben - az egyes meghatározott juttatások törvényi kategóriájának megszüntetésével - a kereseteket akkor egységesen terhelő 54,5%-ra ugrott.)
 
PEDIG AZ EU TAGÁLLAMAI SORRA DEKLARÁLJÁK, HOGY AZ ÁLLAMI NYUGDÍJRENDSZERNEK NEM FELADATA AZ AKTÍV KORBAN ELÉRT ÉLETSZÍNVONAL MEGŐRZÉSÉNEK BIZTOSÍTÁSA.
 
Ez csak az összes érintett fél - az állam, a foglalkoztató és a nyugdíjjogosultságot gyűjtő személy - együttes részvételével és áldozatával valósítható meg. Ezért lehet kitüntetett szerepe az egyéni nyugdíjbiztosítási megtakarítási és befektetési lehetőségek mellett a foglalkoztatói nyugdíjpillérnek.
 
Jelenleg csak néhány tagállamban (a jóléti állam modelljét erősítő Dániában, Finnországban, Hollandiában, Svédországban) van 80 százaléknál magasabb lefedettségű foglalkoztatói nyugdíj, míg egyes további tagállamokban  (Belgium, Németország) a lefedettség meghaladja az 50 százalékot, máshol (például Írországban) a lefedettség 30 százalékos mértékű, de folyamatosan bővül. Azokban az országokban, amelyekben történelmi okok miatt kimagasló szerepe van az állami nyugdíjrendszernek - mint Magyarországon -  egyelőre nincs foglalkoztatói nyugdíjpillér vagy alacsony a lefedettség mértéke (Lengyelország, Olaszország).
 
Magyarország számára kézenfekvő mintát nem csak az EU említett tagországai szolgáltathatnak, hanem a brit foglalkoztatói nyugdíjrendszer (National Employment Savings Trust, NEST) is, amelyet valószínűleg az MNB is elsődleges mintaként használt föl a nemzeti jóléti alapok létrehozására vonatkozó 2019-es javaslatához. A NEST-rendszerben minden alkalmazott, aki 22 évesnél idősebb, de még nem töltötte be a brit állami nyugdíjra jogosító életkorát, valamint az éves keresete legalább 10 ezer font,  automatikusan tagja lesz a NEST foglalkoztatói nyugdíjszervezetnek (auto-enrolment), amelyből kívánsága szerint 30 napon belül kiléphet, ha akar (opt-out). A dolgozó 2019. április 6. óta a keresete 5 százalékát, míg a munkáltató e kereset legalább 3 százalékát fizeti az állam által felügyelt foglalkoztatói nyugdíjalapba. A dolgozó által fizetett 5 százalék egyötödét - a befizetett keresetrész adótartalmát - a brit állam a dolgozó nyugdíjszámlájára utalja, ez a rendszer állami támogatása. A NEST-rendszernek már az összes brit munkavállaló egynegyede (közel tízmillió dolgozó) a tagja.
 
  • A BBC felmérése szerint egy olyan 25 éves dolgozónak, aki az átlagos bérszinten – 40 ezer font/év – keres, és nyugdíjas évei során ennek az átlagos bérszintnek megfelelő nyugdíjat szeretne kapni (állami nyugdíj és foglalkoztatói nyugdíj együttesen), akkor legalább a keresete 14%-át kell(ene) átutalnia a foglalkoztatói nyugdíjszámlájára.
  • Ha ugyanezt 35 éves korban megkezdett foglalkoztatói nyugdíj-előtakarékossággal szeretné valaki megvalósítani, akkor már a keresete 23%-át kellene minden hónapban befektetnie,
  • míg ha valaki 45 éves koráig várna ezzel, akkor már a keresete 50%-át kellene befektetnie a foglalkoztatói nyugdíjszámláján!
 
Természetesen minél magasabb a munkáltatói hozzájárulás mértéke, annál kisebb lehet a munkavállalói keresetből átirányított összeg.
 
Ha Magyarországon a szocho folyamatos csökkentése révén a munkáltatók egyre kisebb mértékben járulnak közvetlenül hozzá az állami nyugdíjrendszer fenntartásához, akkor lassan elérheti a politikai cselekvés ingerküszöbét a magyar foglalkoztatói nyugdíjpillér létrehozására törekvés, hiszen Magyarország sem vonhatja ki magát az európai és brit hárompilléres nyugdíjfinanszírozási megatrendek hatása alól. Az MNB 2019-es és 2022-es javaslatai ennek előjelei lehetnek, bár az idei javaslatcsomagban éppen csak megemlítik a "jóléti alapok" lehetőségét (nyilván a vélhető kormányzati ellenállás miatt, amelyet a magánnyugdíjpénztárak visszaállamosításával kapcsolatos tapasztalatok indokolhatnak).
 
Kezdő lépésként a korábbi cafeteria-előnyök visszaállítása is megtenné, így a munkáltatókat nem csak a szocho jelentős csökkentése, hanem az alkalmazottaik nyugdíj-előtakarékosságát támogató munkáltatói hozzájárulás adóelőnye is ösztönözhetné a dolgozóik mai (bér) és jövőbeni (nyugdíj) érdekeinek egyidejű támogatására.
 
A nyugdíjemelés módjának megváltoztatása
 
A MÁSIK FÁJDALMASAN HIÁNYZÓ JAVASLAT A NYUGDÍJEMELÉS MÓDJÁNAK MEGVÁLTOZTATÁSA, MERT A JELENLEGI MEGOLDÁS A NYUGDÍJASOK ELSZEGÉNYEDÉSÉNEK FOLYAMATOS KOCKÁZATÁVAL JÁR.
 
A jelenlegi nyugdíjemelés az éves infláció mértékétől függ, és semmi mástól. Ha az infláció alacsony, miközben a nemzetgazdasági átlagbér növekedése magas, akkor a nyugdíjak vásárlóértéke az aktív korúak keresetének vásárlóértékéhez képest hihetetlenül gyorsan leszakad. Szegényedik minden nyugdíjas a többiekhez képest minden évben, amíg az infláció alacsony, a bérnövekedés pedig magas. Most, hogy az infláció megszaladni látszik, az olló nyílása lassulhat, de a korábban felgyülemlett leszakadás nem válik semmissé, még ha további enyhítő tényezőként meg is jelent a 13. havi nyugdíj. Sőt, miután a 13. havi nyugdíjnak nincs sem alsó, sem felső határa, mindenki pontosan a saját nyugdíja összegével megegyező plusz juttatást kap, a nyugdíjasok egymás közötti anyagi távolsága is tovább nő.
 
Hogyan lehet ezt orvosolni? A korábbi vegyes emelési rendszer valamely verziójával, amikor a nyugdíjemelés nem csak az infláció mértékétől, hanem az átlagbér növekedésének ütemétől is függ, akár közvetlenül, akár közvetve. Az optimális magyar nyugdíjemelésnek azonban nem csak e két tényezőre - infláció, bérnövekedés - kell figyelemmel lennie, hanem egyrészt egy kiegészítő valorizációs korrekciót is tartalmaznia kell, hogy a régebbi nyugdíjasok leszakadását legalább lassítani lehessen, másrészt a szegényebb nyugdíjasok javára egy szolidaritási újraelosztást is meg kell valósítania, vagyis fel kell hagyni azzal a módszerrel, hogy minden nyugdíjas egységes százalékos mértékben kapja az emelést.
 
Az említett problémák mellett rövid időn belül kezelni kell a nyugdíjrendszer további, az MNB-javaslatcsomagban nem említett lényeges gondjait is, mindenekelőtt
 
  • a külföldön dolgozó magyarok miatt kieső itthoni járulékbevételek pótlásának kérdéskörét (ez nem azonos a külföldön dolgozók hazacsábításának egyébként feltehetően ezúttal sem túl sok sikerrel kecsegtető kísérleteivel),
  • a járulékplafon eltörlése miatt a magas keresetűek exponenciálisan emelkedő nyugdíjígérvényének problémakörét,
  • a közteherviselés hazai optimalizációs lehetőségeinek - részmunkaidő, kata, ekho, őstermelők, stb.  - az érintettek nyugdíjvárományát drámai mértékben csökkentő hatásait,
  • a legszegényebb nyugdíjasok (a legalsó jövedelmi decilisbe csúszott közel 300 ezer idős ember) támogatásának kérdését,
  • az egyes szolgálati évek értékének azonossá tételét (jelenleg szürreális módon az első húsz év szolgálati idő majdnem kétszer annyit ér, mint a második húsz év), és így tovább.
 
További súlyos kihívások fokozott veszélynek teszik ki a nyugdíjrendszer jövőbeni finanszírozását. Egyrészt a járulékbevételek növekedésének gazdaságpolitikai korlátai, másrészt a tartós munkavállalás vagy akár letelepedés céljából történő kivándorlás hatása, harmadrészt az orosz-ukrán háború kiszámíthatatlan következményei. A járulékbevételek növekedését a jövőben elsősorban a szociális hozzájárulási adó folyamatos csökkentése veszélyezteti (az eredetileg 27%-os szocho 13%-ra csökkent idén).  Nem használ a járulékbevételeknek az sem, hogy egyre nő a minimálbéres, vagy az annál is alacsonyabb bérrel járó részmunkaidős alkalmazások száma, továbbá a katások (már 450 ezren vannak) és hasonló optimalizált közteherviselésű jogviszonyokban dolgozók száma. Emellett a koronavírus járvány elültével várhatóan turbó fokozatba kapcsoló  demográfiai szivattyú hatása miatt változatlanul, vagy akár növekvő létszámban külföldön dolgozó magyarok 700 ezres létszáma sem itthon fizeti a társadalombiztosítási járulékot és külföldi munkáltatóik nyilván semmilyen módon nem járulnak hozzá a magyar nyugdíjrendszer finanszírozásához. A háború pedig - ha az orosz inváziós harci cselekmények nem is csapnak túl Ukrajna határain - az inflációs nyomás, a beszerzési láncok szétszakítása és az embargó kiszámíthatatlan egyéb következményei miatt veszedelmesen megrengetheti a nyugdíjrendszert is.
 
A nagy feladvány valójában az, hogy a sokkal kockázatosabbá vált nemzetközi környezetben a magyar nyugdíjkassza csökkenő bevételei (szocho-csökkentés) és növekvő kiadásai (a 13. havi nyugdíj 370 milliárdos plusz tétele, a nők kedvezményes nyugdíja 320 milliárdos költsége, vagy egyetlen százaléknyi nyugdíjemelés 40 milliárdos kiadási igénye) mellett hogyan tartható fent a rendszer komolyabb változtatások nélkül?
 
ERRE IS KITÉRHETNE EGY VALÓDI VITA, HA AZ MNB JAVASLATCSOMAGJÁRÓL ELINDULNA A TÁRSADALMI PÁRBESZÉD.
 
 
Forrás: Farkas András
NyugdíjGuru News