Hogyan védjük meg az értékeinket? Program indul a betörők ellen

2015.05.12 11:14

Évente 600 millió forintnyi értéket adunk a betörőknek, a betörések megelőzésére most három régióban indult el egy mintaprojektet.

Biztonságtechnikai szakértők szerint az ingatlanok a legnagyobb veszélyben hétköznap 10 és 15 óra között vannak, az elkövetés módjára pedig egyre inkább az ad hoc módszer a jellemző. A betörések gyakorisága ugyanakkor nem mutat összefüggést az ingatlan értékével, vagy a tulajdonosok vagyoni helyzetével. A betörők a kínálkozó alkalmakat használják ki, a gyorsan és könnyen mozdítható értékeket szedik össze az ingatlanban, ahol legfeljebb 5-10 percet töltenek.

Az Aegon Magyarországhoz tavaly Budapest és Pest megyéből közel 2200 betöréshez kapcsolódó kárbejelentés érkezett, Borsod Abaúj Zemplén és Szabolcs-Szatmár megyéből 370, míg Somogy és Baranya megyéből közel 410 kárbejelentés érkezett. Betöréses károkra ebben a három régióban közel 440 millió forintot fizetett ki a biztosító, országosan pedig ennek a többszörösét, közel 600 millió forintot.

Program a betörők ellen
A szakértők szerint a vagyon elleni bűncselekmények nagy részét egy kis odafigyeléssel meg lehetne előzni. A rendőrség, a polgárőrség, a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács és a lakásbiztosító ezért közös mintaprojektet indított az említett három régióban.

A program célja a lakosság felvilágosítása, hogy egyre kevesebben váljanak betöréses lopások áldozatává. A program keretében a polgárőrök segítségével és az Aegon támogatásával riasztóékeket osztanak ki a rászoruló és idős embereknek. Háromszázezer családhoz juttatják el a közösen készített betörés megelőzési tanácsokat tartalmazó információs anyagot.

A mintaprojekt szeptember végéig tart, ekkor a résztvevő szervezetek közösen értékelik az eredményeket. A tapasztalatok feldolgozása után pedig várhatóan jövőre a projektet országosan is kiterjesztik.

privatbankar.hu