Hol élnek a legszegényebb magyar nyugdíjasok?

2015.05.14 11:22

Magyarországon a nyugdíjak között nagy a szakadék. Míg a rekorder több mint egymilliót kap havonta, addig vannak olyanok is, akik a minimumot kapják, ez jelenleg kevesebb, mint havi 30 ezer forint. Vajon hányan vannak és hol élnek azok a nyugdíjasok, akiknek ez a minimális összeg jár?

Az öregségi nyugdíj legkisebb összege hazánkban jelenleg nem lehet kevesebb, mint 28.500 forint. A környező országokhoz viszonyítva ezzel jócskán a lista végére kerülünk, bár akad olyan ország is, ahol még ennél is kevesebbet adnak.

Mindemellett hazánkban idén új rekord született: a leggazdagabb nyugdíjas havonta 1,3 millió forintot visz haza. Általában magas nyugdíjhoz azok juthatnak, akik az életpályájuk alatt rendszerint magas jövedelemmel voltak bejelentve, és a nyugdíjkorhatárhoz képest jóval később például 75-80 évesen mentek nyugdíjba.

 

Kinek jár a legkevesebb nyugdíj?
Azok kapják, akik legalább 20 év szolgálati időt szereztek, de az általános szabályok szerint kiszámított nyugdíjuk nem éri az összeghatárt - válaszolta megkeresésünkre az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság (ONYF).

Továbbá az is feltétel, hogy a korábbi jövedelmek alapján meghatározott átlagkereset elérje a nyugdíjminimum összegét. (Amennyiben ezt nem éri el, akkor az átlagkereset összegével megegyező nyugdíjat kapnak az érintettek.)

A nyugdíjasoknak több mint a fele kap 100 ezer forint alatti nyugdíjat. Egészen sokan, majdnem 800 ezren kapnak 100 ezer forint felett és megközelítőleg 101 ezren vannak, akiknek a megélhetés nem igazán jelenthet gondot, hiszen ők 200 000 forint, vagy a feletti nyugdíjat kapnak. Viszonylag kevesen kapnak 50 ezer forint alatti nyugdíjat. A közel kétmillió nyugdíjasból jelenleg:
112-en kapnak a minimális nyugdíjat, azaz a havonta 28 500 forintot - tájékoztatta a Pénzcentrumot az ONYF.

Budapesten kimagaslóan sokan, 26-an kapnak nyugdíjminimumot. Kerületenként felosztva általában 1-2 szegény nyugdíjas él. A legtöbben a 14. kerületben vannak, összesen 3-an.

A főváros után a legszegényebb nyugdíjasok magas létszámmal 16-an élnek Fejér megyében és 11-en Pest megyében. Utánuk Csongrád megye következik 10 fővel. Találunk azonban olyan megyéket is, ahol nincsen olyan nyugdíjas, akinek a minimumból kellene megélnie. Ilyen például Heves és Tolna megye. Azonban csak 1-1 akad a legszegényebb nyugdíjasból Veszprém, Borosod-Abaúj-Zemplén, és Komárom- Esztergom megyében.

penzcentrum.hu