Holnap kezdődik az operafesztivál

2015.06.11 18:42

Holnap ilyenkor már az operafesztivál nyitóparádéjától lesz hangos a belváros. A tíznapos operaünnep ősbemutatóval kezdődik a nagyszínházban. Fekete Gyula: Egy anya története című kortárs operáját viszik színre az Operettszínház vendégjátékával. De idén sem hiányozhat a kínálatból Bartók, és az utcai programokra is érdemes lesz odafigyelni.

A jól bevált és megszokott kis faházak már a helyükön. Hamarosan az Erzsébet tér is ünneplőbe öltözik, és a színház melletti tér is benépesül. Pénteken 15. alkalommal nyílnak ki az opera kapui Miskolcon. Idén is lesz ezrek operája a Jégcsarnokban, az Erzsébet téren pedig kihagyhatatlan klasszikusokkal erősít a fesztivál.

Seres Ildikó, a BartókPlusz Miskolci Operafesztivál kísérőprogramjainak szervezője elmondta, elsősorban azokat a koncerteket emelte ki a leporellóban, amik először szerepelnek Miskolcon.

– Nagyon büszke vagyok rá, hogy idén eljön a Kossuth-díjas Hot Jazz Band, akik 30 éve zenélnek már együtt. A húszéves Bohém Ragtime Jazz Band Kecskemétről érkezik hozzánk, itt lesz a 15 éves Jazz Steps Band, és eljönnek Miskolcra a Classic Club Singers fantasztikus énekesei is – sorolta Seres Ildikó.

A színház falain belül is az opera vette át a hatalmat. A produkciók próbái már folyamatosan váltják egymást a színpadokon. A Nyári színház statikai problémák miatt idén kimarad a helyszínek közül, de próbálni még tökéletes. Az oda ígért produkciók a Nagyszínházba költöznek. Például a fából faragott királyfi is, aki azért az utcán is megmutatja magát. A királyfi társai a Balázs Győző líceum táncosai lesznek.

Szabó Attila, A fából faragott királyfi rendezője elmondta, alkalmazkodniuk kell a kinti környezethez, hiszen árnyjáték is megjelenik, de igyekeznek majd olyan erős projektort használni, hogy az árnyjáték érvényesüljön. Nagyon fontos rétege a darabnak, hiszen a királyfi gondolatai, illetve vágyai, képzelt figurái az árnyként jelennek meg, fűzte hozzá.

A különleges Virtuózok gálán Cser Ádám dirigálja a Miskolci Szimfonikus Zenekart. A karmester azt mondja, bár csak a második próbán vannak még túl, de jól állnak, és különleges koncert várható. Énekel majd Miklósa Erika, és itt lesznek a műsor fiatal tehetségei is. A Miskolci Nemzeti Színház zenei vezetője fantasztikus kezdeményezésnek nevezte a Virtuózokat, és meghatónak, ahogy a közönség, a tévénézők, a rádióhallgatók és mindenki, szinte az egész ország együtt pulzált, gondolkodott, és érzett ezzel a folyamattal.

A Virtuózok gálaestjére minden jegy elkelt, de Puccini Turandottjára vagy a Szinetár Miklós rendezte A kékszakállú herceg vára című Bartók egyfelvonásosra is van még néhány jegy, amit a Kolozsvári Magyar Opera társulata hoz el Miskolcra az egykori ősbemutató rekonstruált díszleteivel.

minap.hu