Huszonnégyen és Tokaj együtt ünnepelték pénteken a szikszói járást

2016.08.27 11:18

Pénteken Szikszón, a Bethánia-kertben és az Inkubátorházban rendezték meg az I. Szikszói Járás Napot.

A járásukat ünnepelték

A járásukat ünnepelték

fotó: Ádám János

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Szikszói Járási Hivatala és a járáshoz tartozó 24 települési önkormányzat közös szervezésében pénteken Szikszón, a Bethánia-kertben és az Inkubátorházban rendezték meg az I. Szikszói Járás Napot.

– Az állami feladatoknak van egy nagyon fontos, egy „járóföldnyire elvégezhető” része. Ezek a járások, és ezek születtek meg 2013. január elsején – kezdte megnyitó­beszédében Demeter Ervin, Borsod-Abaúj-Zemplén megye kormánymegbízottja. – A település és a megye között van egy olyan közösség, ahol az ügyek intézése egyszerűbbé tehető. Ez a mostani rendezvény is példamutató. Példamutató az összefogásban is.

Nem is volt meglepő ezek után, hogy a Szikszói Járási Hivatal vezetője, Bene Czeglédi Natália arról az összefogásról beszélt, ahogy a 24 települési önkormányzat közös szervezésében, közös munkával megszervezték az I. Szikszói Járás Napot.

– Eddig a rivalizálás jellemezte az önkormányzatokat, ez a rendezvény viszont közelebb hozz minket egymáshoz – ezt már Tóth József, Halmaj polgármestere mondta. – A közfoglalkoztatási programok megvalósítása esetén talán nem leszünk konkurensei egymásnak.

Tóth József szerint, ha a strukturális kereteket nézzük, a járások előtt, megyei szinten nehezebb volt az önkormányzatokat együttműködésre bírni, a járási rendszerben viszont mindez könnyebb.

– Az elmúlt három évnek az eredménye itt most tárgyiasul, hiszen akkor, amikor ezt a közmunkaprogramot elindítottuk, nagyon sokan – többek között én is – szkeptikusak voltak – fogalmazott Füzesséri József, Szikszó polgármestere. – Nem hittünk igazán abban, hogy ilyen lehetőségek mellett megfelelően meg lehetne valósítani, most pedig azt látjuk, hogy az emberek megismerték mindezt. Szikszó abban a szerencsés helyzetben van, hogy a közmunkaprogramból pillanatokon belül az új üzemek, az új gyárak megvalósítása során a munkaerő átkerülhet az új területekre.

A városvezető szerint átmeneti állapotban, állapotra lett kitalálva a közmunkaprogram.

– Büszke vagyok arra, hogy az itt munkát kínáló cégek ma már 200–250 ezer forintos bruttó bérel hívják az új dolgozókat – mondta Füzesséri József.

Természetes anyagokból

„Kecskeszappant hoztunk, olyat, ami természetes anyagokból készült, de kecskesajtot is, ugyanakkor házi lekvárt és házi szörpöt is” – sorolta kérdésünkre a szentistvánbaksai faház előtt Orosz Kornél, aki 11 éves és most készül a 6. osztályba. „A Kecskelak gazdái, Vizi Károly és Vizi Károlyné készítették ezeket. Szeretek Baksán lakni! Azért is, mert csendes, nyugalmas, ráadásul ott a Hernád.”

A szikszói Gulyás Ágnest a szikszói háznál kérdeztük: „Közfoglalkoztatásban ter­mesztett levendula, elkészített savanyúság, megvarrt munkaruha. Ezeket mind elhoztuk, de a legtöbben a levendula után érdeklődtek” – árulta el. „Ez kuriózum a megyében, ám hasonló sikere van a céklalevünknek is. Gyógyhatása miatt is népszerű mindkettő, de a levendulából szörpöket, olajat is készítünk.”

 

„Kakukktojás”

Volt egy „kakukktojás” is, mint 25. település, hiszen az egyik kis faházban Tokaj mutatkozott be. A miértről Posta Györgyöt, Tokaj polgármesterét faggattuk a helyszínen. – Van egy kulturális és gazdasági együttműködésünk Szikszóval – mondta Tokaj első embere. – Nálunk komoly kulturális infrastruktúra van és ennek kapcsán volt nekünk egy Puccini-operakurzusunk, ami fantasztikus siker volt. Van egy álom: Szikszó kitűnően van pozicionálva az ipari park tekintetében, és van egy szándéknyilatkozat, mely szerint ha minden jól megy, akkor közösen létrehozunk egy ipari parkot, amit együtt fogunk üzemeltetni. Megtisztelő, hogy a szikszói járás úgy gondolta, hogy Tokajt meghívja erre a rendezvényre. Reményeink szerint komoly gazdasági együttműködés fog kialakulni, örülök, hogy egymásra találtunk!

boon.hu