Idén az egri vármúzeum a Múzeumok éjszakájának kiemelt vidéki helyszíne

2015.04.19 06:38

A nemzeti emlékhely státusa mellett a történelmi belváros és a kulturális intézmények megújításával együtt tovább erősíthetik Eger "kulturális város" imázsát.

Idén az egri Dobó István Vármúzeum lesz a Múzeumok éjszakájának kiemelt vidéki helyszíne - közölte - közölte Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár Egerben.

Kiemelte, hogy az államtitkárság egyik legjelentősebb és legsikeresebb országos programja a Múzeumok éjszakája, azt ezt népszerűsítő kampány a felmérések szerint már minden háztartásba eljut. A kampányban kiemelt helyet kap az egri helyszín.

Az államtitkár emlékeztetett arra, hogy tavaly országosan mintegy 450 intézmény vett részt a programban, amely egyetlen éjszaka alatt országosan 400 ezer látogatót vonzott.

Hozzátette: manapság már nem állandó támogatásra szoruló, befelé forduló területként, hanem a helyi gazdaságot erősítő ágazatként tekintünk a kultúrára.

Hoppál Péter felidézte: azzal, hogy 2014 decemberében a nemzeti emlékhelyek sorába emelte a kormány az egri várat, esélyt adott a városnak a kulturális turizmus, a kulturális ipar erősítésére. A nemzeti emlékhely státusa mellett a történelmi belváros és a kulturális intézmények megújításával együtt tovább erősíthetik Eger "kulturális város" imázsát.

Elhangzott: az államtitkár egri látogatása során a kulturális alapellátásról is egyeztetett helyi kulturális intézmények vezetőivel, térségbeli polgármesterekkel. Hoppál Péter úgy fogalmazott, hogy az egri konzultáción elhangzottakat is hasznosítani fogják az országos program, illetve a jövő évi költségvetés tervezésénél.

Habis László egri polgármester arról beszélt, hogy a területfejlesztési operatív program keretében meghatározó kulturális intézmények, épületek felújítását is tervezi a város. Ilyen a Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár vagy Lenkey János honvédtábornok szülőháza.

A polgármester kitért rá: Egerben a könyvtár, a vármúzeum, a Gárdonyi Géza Színház és a Harlekin Bábszínház is az állam társfinanszírozásában működik. A város a színház esetében "markánsabb feladatfinanszírozást" kér a kormánytól.

Nyitrai Zsolt, a térség fideszes országgyűlési képviselője elmondta: fontosnak tartják a jelenlegihez hasonló konzultációkat. Közlése szerint céljuk, hogy a kulturális kormányzat segítse Egert és térségét. Emlékeztetett: tárgyalások folynak arról, hogy a felújítás alatt álló Szépművészeti Múzeumban kiállított műtárgyak közül a Pyrker-gyűjtemény néhány darabját, illetve egy Fáraók világa című kiállítást is Egerbe hozzák egy-egy időszaki tárlat keretében.

mti.hu