Ingyenes jogi segítség Miskolcon is

2016.06.30 13:54

Miskolcon kettő, a régióban pedig összesen huszonkét irodában lehet majd jogi segítséget kérni ingyenesen. Július elsején az egész országban elindul a jogsegélyszolgálati tevékenység. A program már korábban is sikeresen működött. A jelenlegi projekt három évig tart. Az Európai Unió több mint 580 millió forinttal támogatja.

eszak_jogpontok2.png

Csak ügyvédek ülnek az asztal körül – először ők ismerkedhetnek meg az Észak-Magyarországi Jogpontok című projekttel. Az ingyenes jogsegélyszolgálati tevékenység sokuknak nem ismeretlen, hiszen korábban is részt vettek ilyen programban. A korábbi években főleg munkavállalók, munkáltatók és vállalkozások kértek jogi tanácsot.

-  Az elején munkajogi tanácsadásként indult, de aztán ez kibővült, most már mondhatni valamennyi jogterületre kiterjesztettük a tevékenységet. Úgyhogy bármilyen típusú kérdéssel megkereshetnek és meg is keresnek minket az ügyfelek – nyilatkozta Iván Zsolt ügyvéd.

Miskolcon kettő, a régióban pedig összesen huszonkét olyan iroda lesz, ahol ingyenes jogi segítséget lehet majd kérni.  A program július elsején indul.

eszak_jogpontok1.png

-  Gyakorlatilag ez egy három éves program, negyven hónapos maga a program, amiből 36 hónapon keresztül folyik a folyamatos tanácsadási tevékenység – nyilatkozta  Antalffy Gábor, a KISOSZ elnöke.

A jogsegélyszolgálatot az Európai Unió támogatja, több mint 580 millió forinttal.

minap.hu