Jobban drágult a nyugdíjasok élete, mint a dolgozóké

2018.02.13 12:23

Áfacsökkentés ide, áfacsökkentés oda, tavaly augusztusban olcsóbb volt a hal, mint most.

Nem indult jól az év a nyugdíjasoknak: a Központi Statisztikai Hivatal mai jelentése szerint a rájuk jellemző fogyasztás szerint számolt infláció nagyobb mértékben emelkedett, mint a társadalom egészének fogyasztói kosara szerinti mutató. Az év eleji 3 százalékos nyugdíjemelés persze minden várakozást felülmúlt, de úgy tűnik, nagyobb mértékben drágulnak az idősek által vásárolt termékek más árukhoz képest.

A nyugdíjas fogyasztóiár-index 2,3 százalék volt idén januárban, miközben az általános fogyasztóiár-index 2,1 százalék. Az eltérés részben az élelmiszerárak alakukásával magyarázható. A tojás például döbbenetes mértékben, 48 százalékkal lett drágább egy év alatt. A tejtermékek 7,9 százalékkal drágultak, a kenyérért pedig 7,1 százalékkal kel többet fizetni a boltokban.

A cukor ugyan 11,3 százalékkal olcsóbb lett, de összességében az élelmiszereknél tapasztalt 4,4 százalékos áremelkedés sokat dobott a nyugdíjasok inflációján. A fogyasztásukban ugyanis nagy tételt tesz ki ez a termékkör, a gyógyszerek mellett.

Muszáj említést tenni a halak áráról is, ugyanis az év eleji áfacsökkentés hatása korántsem akkora, mint ahogy a kormány azt szereti hangsúlyozni. A hal áfája 5 százalékra csökkent az év elején, ami azt eredményezte, hogy a pontyszelet kilója 1980 forintba került januárban.

Ez kétségtelenül alacsonyabb, mint amit a KSH egy hónappal korábban, tavaly decemberben feljegyzett. Akkor 2050 forintot kellett fizetni a pontyért az árusoknál.

Ugyan ez az árkülönbség sem haladja meg a 3,5 százalékot, miközben az áfa 27 százalékról 5 százalékra mérséklődött. De még érdekesebb, hogy az idén januári ár magasabb, mint amit 2017 augusztusában és azt megelőzően minden hónapban felírtak a statisztikai hivatal munkatársai. Egy éve januárban például 1810 forint volt a pontyszelet fogyasztói ára, tehát akkor 170 forinttal volt olcsóbb a hal. Pedig akkor még a magasabb áfakulcs alá tartozott ez a termék.

Vagyis az adócsökkentés csak arra volt elegendő, hogy tavaly szeptemberhez képest olcsóbban lehet pontyhoz jutni. Még beszédesebb a mindenféle halat tartalmazó termékkör árindexe a KSH adatai között: 2017 januárjához képest 4,2 százalékos áremelkedést regisztrált a hivatal. Erre azért nehéz ráhúzni, hogy hatalmas árcsökkentést hozott az adómérséklés.

Még részletesebb információkat lehet majd szerezni a KSH adatbázisából, miután közzéteszik a fogyasztási kiadások megoszlásának frissített, a 2018-as évre érvényes verzióját, de erre eddig nem került sor. 

 

Baka F. Zoltán
mfor.hu