Jövőre 270 milliárdot költ az állam a Magyar falu programra

2021.09.25 08:22

A jövő évi költségvetésből, már mintegy 270 milliárd forint használható fel a Magyar falu program működtetésére - jelentette ki a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos.

Fotó: Getty Images.
 
Gyopáros Alpár kormánybiztos emlékeztetett arra, hogy a program keretében az a 2900 magyarországi település pályázhat közösségi célok megvalósítására, amelyek lélekszáma nem éri el az ötezret. Ugyanakkor vannak olyan speciális pályázataik is, mint például a kisboltok létrehozásának támogatása, amelyek a kétezernél kisebb lélekszámú településeknek szólnak.
 
Az első évben, 2019-ben 150 milliárd forint, 2020-ban 220 milliárd forint volt a program keretösszege, 2021-ben pedig már 250 milliárd forintnyi fejlesztés hajthatnak végre a falvak. A keret tartalmazza a felülről nyitott falusi családi otthonteremtési kedvezményre felhasználható támogatás összegét, illetve a mellékutak felújítására szolgáló forrást is - sorolta.
 
A kormánybiztos hangsúlyozta, hogy a jogosult települések 99 százaléka részt vett már a tenderen és a pályázatok 99,8 százaléka, vagyis csaknem valamennyi sikeres volt. Ugyanakkor - folytatta - a Magyar falu program különlegessége, hogy azt maguk a kistelepülések írják, vagyis az önkormányzatok igénye alapján írják ki évről-évre a pályázati lehetőségeket.
 
mti.hu