Kálmán Olga az utolsó csepp? - Felmondási hullám Simicska tévéjében

2017.01.31 16:15

Csak hétfőn öten.

Felmondási hullám indult el a Hír TV-nél. Csak hétfőn öten kezdeményezték munkaviszonyuk megszüntetését. Az elmúlt napokban összesen 20 dolgozó jelentette be távozását Simicska Lajos tévéjében, köztük több szerkesztő, operatőr és technikus. Mindannyian a jobboldali Echo TV-hez szerződnek.

Lapunk úgy tudja, hogy a szakítás oka a tulajdonos által megkövetelt 180 fokos politikai fordulat. Már tavaly év végén bizonytalanná vált a hangulat a szerkesztőségben, miután kitudódott, hogy még a hírigazgató, Nagy Zoltán is a rivális Echo TV vezetőjével tárgyalt. A hírcsatorna dolgozóinál Kálmán Olga, a liberális oldal emblematikus riporterének érkezése volt az utolsó csepp a pohárban.

Úgy tudjuk, hogy a volt ATV-s műsorvezető leigazolása óta „lázadás közeli” hangulat uralkodik a Hír TV-ben. Lapunknak több felmondás előtt álló Hír TV-s is elmondta, hogy Tarr Péter vezérigazgató-helyettes nem tudott garanciát adni nekik arra, hogy Simicska Lajos a 2018-as választás után is finanszírozni fogja a tévét.

Ez egybevág Schlecht Csabának, a Lánchíd Rádió főszerkesztőjének korábbi kijelentésével, amely szerint Simicska 2018-ig tett félre pénzt a médiaportfóliója működtetésére.

magyaridok.hu