Kártérítési pert indíthat a CEU

2018.12.05 06:18

Nem tartja kizártnak a Közép-európai Egyetem (CEU) rektorhelyettese, hogy a jövőben kártérítési pert indítanak a magyar kormány ellen az egyetem budapesti működésének ellehetetlenítése miatt. 

Fotó: Népszava/ Tóth Gergő
 
Enyedi Zsolt azt mondta: most, hogy ténylegesen is megkezdik a CEU amerikai akkreditációjú képzéseinek áthelyezését Bécsbe, egyre kézzelfoghatóbbá válnak majd a költözéssel járó anyagi hátrányok is. 
 
Az egyetem vezetése hétfőn jelentette be: miután a magyar felsőoktatási törvény tavaly áprilisi módosítása nem teszi lehetővé, hogy januártól új diákokat vegyenek fel, képzéseik négyötödét Bécsben indítják meg jövő szeptembertől. Budapesten csak a magyar akkreditációval rendelkező programjaik maradnak. Mindennek az az oka, hogy a magyar kormány több mint egy éve nem hajlandó aláírni azt az államközi megállapodást, amivel a CEU az utolsó törvényi feltételt is teljesíthetné. 
 
Enyedi Zsolt hangsúlyozta: ők minden előírásnak megfeleltek, erről New York állam Oktatási Hivatala is biztosította Magyarországot. Az utolsó lépést, vagyis a megállapodás aláírását mégis megtagadta a magyar kormány. Arra a kérdésünkre, mire számít a magyar Alkotmánybíróságon, valamint az Európai Bíróságon is zajló, CEU-ügyben indított eljárásoktól, úgy válaszolt: szinte biztos benne, hogy a jogvitákban a CEU-nak lesz igaza. 
 
- Elképzelhetőnek tartom, hogy egyszer indítunk újból amerikai képzéseket is Magyarországon, de ez nem csak a számunkra kedvezően végződő bírósági eljárásoktól függ. Ezektől még nem fogunk mindent visszaállítani. Az egyetem kuratóriuma garanciákat akar majd arra, hogy jogbiztonságban, szabadon működhetünk. Ezek a garanciák a mostani rendszerben nincsenek meg
 
– fogalmazott a rektorhelyettes.
 
Hangsúlyozta: jelenleg – a Bécsbe költözés szervezése mellett – a hallgatóikra, az új diákok toborzására, a közeledő felvételi időszakra koncentrálnak. 
 
A jobboldali-konzervatív véleményformálók egyébként nem akartak nyilatkozni, amikor arról kérdeztük őket, hogy Magyarország egyik legjobb képzést nyújtó egyetemét elüldözte az Orbán-kormány. A Professzorok Batthyány Köre elnöke, Náray-Szabó Gábor például azt mondta lapunknak: ahogy másfél éve folyamatosan, úgy most sem szeretné kommentálni a CEU-val történteket. Hozzá hasonlóan nem akart nyilatkozni Vidóczy Tamás, a szervezet titkára sem. Lovász László, az MTA elnöke azt mondta megkeresésünkre, hogy a másfél évvel ezelőtt tett nyilatkozatát tartja érvényesnek ma is, mást nem szeretne mondani. 
 
Lovász László tavaly nyilatkozott az ügyben, akkor pedig felajánlotta, hogy közvetít az egyetem és a kormány között, mert „biztos benne”, megoldás születik végül. - A CEU nagyon jelentős tudományos centrum, nemzetközi oktatási intézmény. Jó, hogy Budapesten működik. Nagyon fontos a kutatói és oktatói közösség, a szakmai műhelyek, a kutatócsoportok, a tudományos élet egyben tartása. Biztos vagyok benne, hogy a felek megtalálják a zökkenőmentes működést lehetővé tévő megoldást. Az MTA és én magam is szívesen közvetítünk ebben - fogalmazott. Az MTA számos intézete egyébként annak idején a CEU-val szolidaritást vállaló nyilatkozatot adott ki. 
 
Azonban nem csak a kormány holdudvarában maradtak csendben a véleményformálók, a Fideszben sem volt senki, aki nyíltan kritikus véleményt hangoztatott volna – még ha privát körülmények között ezt néhányan meg is tették. Egy államtitkár például arról beszélt, hogy „a CEU-n több tiszteletreméltó oktató dolgozik, akikkel személyesen is jóban vagyok, sajnálom, ami velük történik”. Hozzátette: a kormánypártból „többen gondolják ugyanígy”. Korábban egy forrásunk arról beszélt, Orbán Viktort Áder János és Kövér László is próbálta lebeszélni a CEU eltávolításáról, igaz, ők elsősorban a diplomáciai következményektől tartottak.
 
Hoffmann szerint Bécs nincs a világ végén
 
Nem történt olyan tragédia, amiből botrányt kell csinálni, Bécs pedig nincs a világ végén – mondta Hoffmann Rózsa volt köznevelési államtitkár a CEU-ügyről az ATV Egyenes beszéd című műsorában. Leszögezte, hogy nem a magyar kormány űzte ki a CEU-t, hanem ők döntöttek úgy, hogy az amerikai diplomát adó képzésüket kiviszik. Szerinte „nem történt itt olyan tragédia, amiből új botrányt kell kavarni”, és „még bizonyos szempontból jobb is lett, mert végre ez a fortyogó fazék egy kicsit majd lecsillapodik”. Közben Bécs polgármestere, Michael Ludwig kedden azt mondta: büszkék arra, hogy lesz még egy egyetemük, amely Budapestről jön.
 
Kósa András, Juhász Dániel
nepszava.hu