Kedden még tovább szűkíthetik a vasárnapi nyitva tartást

2015.04.27 09:35

Az Országgyűlés hétfőn tárgyalhatja utoljára a kedden elfogadni tervezett nyolc előterjesztést, köztük azt, amely a világörökségi területekre is kiterjesztené az üzletek kötelező vasárnapi zárva tartását, ugyanakkor a többi napon lehetővé tenné, hogy a jelenlegi reggel hat óra helyett már fél ötkor kinyithassanak a boltok.

Az ülés 13 órakor napirend előtti felszólalásokkal kezdődik, amelyeket kétórás interpellációs időszak követ, majd azonnali kérdések és válaszok hangzanak el egy órában.          

Az ülésnap további részében a kedden elfogadni tervezett előterjesztések utolsó, bizottsági jelentésekről szóló vitáit bonyolítják le.      

A parlament kedden reggel nyolc indítványról szavazhat. A határozathozatali időszak az állami földvagyon kezelésének egységesítéséről szóló javaslat zárószavazásával kezdődhet, majd a világörökségi területeken működő üzletekre is kiterjeszthetik a vasárnapi kötelező zárva tartást, ugyanakkor a korábbi reggel 6 óráról fél ötre változtathatják a boltok kereskedelmi napokon történő legkorábbi nyitását.      

Kormánypárti javaslatra több ponton módosíthatják a banki elszámolás szabályait, majd a fideszes Németh Szilárd kezdeményezésére nyolc energetikai tárgyú törvényt is módosíthat a parlament.

Ugyancsak fideszes képviselők kezdeményezésére a magyar védőnők napjává nyilváníthatják 2015. június 13-át a Magyar Védőnői Szolgálat alapításának századik évfordulója alkalmából.

mti.hu