Kereskedelem, élelmiszeripar, oktatás – kilenc évtizednyi tapasztalat

2016.05.26 16:31

Kilencvenedik születésnapja alkalmából köszöntötték Kohár Endrét. 89 éves korában még kirándulni is járt, ma már azonban főként otthoni elfoglaltságainak él; szeret olvasni, rejtvényt fejteni és a főzés is érdekli a miskolci nyugdíjast.

img_0011.jpg

Kohár Endre felesége már nem él. Lánya és fia mellett két unokája és öt dédunokája is felköszöntötte már. Egészen tavalyig aktív hétköznapokat élt, gyakran járt kirándulni, sajnos ma már mozgásában korlátozott. Nagyon szeret olvasni, rejtvényt fejteni, valamint a főzés is érdekli.

Mezőkövesden járt gimnáziumba, érettségi után felvették a Tudomány Egyetem orvosi karára. A háború miatt félbe kellett hagynia tanulmányait. Ezt követően a kereskedelemben helyezkedett el, boltvezető, majd osztályvezető lett. Kazincbarcikán is dolgozott, ahol aktív részese volt a társadalmi életnek. Ennek elismeréseként később kitüntetésben is részesült. 1964-ben a Megyei Tanács Kereskedelmi Osztályának csoportvezetője lett. Többek között a Vendégül lát Borsod elnevezésű rendezvény szervezése is a nevéhez fűződik (1966-tól a 70es évek közepéig). Oktatási előadóként kiváló dolgozó elismerésben is részesült. Később a Miskolci Élelmiszer Kiskereskedelmi vállalat igazgatóhelyettese lett, innen ment nyugdíjba.

img_0002.jpg

Kohár Endrét kilencvenedik születésnapján Szécsényi Marianna önkormányzati képviselő, Senviczki Erika kabinetvezető-helyettes és Szomorné Takács Tünde, a szociális ellátás szervezője köszöntötte.

minap.hu