Késsel a kezében fenyegette, hogy megöli, ha sikítani mer: 16 éves kamaszlányt erőszakolt meg egy férfi Miskolcon

2021.05.11 11:25

A Miskolci Járási Ügyészség vádat emelt egy 47 éves férfi ellen szexuális erőszak bűntette és kényszerítés hatósági eljárásban bűntette miatt.

A vádirat szerint a férfi az általa már korábbról ismert 16 éves lányt Miskolcon 2020 májusában késő este találkozóra hívta azzal az ürüggyel, hogy mutat neki egy olyan házat, ahová a lány az élettársával beköltözhetne.
 
A férfi a lányt egy külvárosi, elhagyatott, bokros részre csalta, ám a lány rájött, hogy itt nem lesz lakhatásul szolgáló ház, ezért el akart menni. Ekkor a férfi elé állt, majd a zsebéből elővett egy 12 cm hosszúságú kést, amit a lány nyakához tartott, közölve, nem szólhat senkinek, s ne sikítozzon, hanem csinálja azt, amit mond neki, különben elvágja a torkát. Azzal is fenyegetőzött, hogy neki egyébként semmi sem számít, mert 30 éves börtönbüntetéséből szabadult.
 
A férfi ezután levette a kabátját, illetőleg a lánnyal is levettette, majd a ruhadarabokat a földre terítette, aztán felszólította őt, hogy feküdjön rájuk. Ezután levetkőzött, a sértettről is lehúzta a ruhákat, majd megerőszakolta. A visszafelé úton kísérte a lányt, akinek azt mondta, a történtekről nem beszélhet az élettársának, illetve a rendőrségen sem tehet feljelentést, mert különben megöli – írja az ügyészség.
 
blikk.hu