Késsel védekezett, mégis elvették a pénzét

2020.11.30 10:08

Az udvarán támadta meg az idős férfit, majd behúzta a lakásba, hogy kirabolhassa.

 

Az Ózdi Járásbíróság nyomozási bírája december 25-ig elrendelte a letartóztatását a férfinak, aki azért ment idős ismerőse házához, hogy akár erőszakkal is pénzt szerezzen tőle. 
 
A rendelkezésre álló adatok szerint október 17-én a sértett észrevette, hogy – az általa ismert – gyanúsított az udvarán tartózkodik, mire kinyitotta lakása bejárati ajtaját, és kérdőre vonta: mit keres ott. A gyanúsított azzal az ürüggyel, hogy cigarettát kér a sértettől, közelebb ment, majd meglökte, aki ettől hanyatt esett. A földön fekvő mozgásában korlátozott, idős embert a karjánál fogva behúzta a házba, és ott értékeket keresett. Időközben a sértett kést vett magához, és a gyanúsított felé szúrt. A támadó elmenekült, de magával vitt csaknem 200 ezer forintot és némi cigarettát. A sértett 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.
 
A gyanúsítottal szemben rablás miatt indult büntetőeljárás. A büntetés mértéke akár tíz év is lehet. Emiatt tartani kell a gyanúsított szökésétől, elrejtőzésétől, vagy hogy szabadlábon hagyása esetén a sértett befolyásolásával veszélyeztetné az eljárás eredményességét. A gyanúsított előéletére tekintettel az is feltehető, hogy újabb bűncselekményt követne el. Ezért a bíróság egy hónapra elrendelte a letartóztatását.
 
A végzéssel szemben a gyanúsított fellebbezést jelentett be, a védő három napon belül tesz nyilatkozatot a fellebbezés tárgyában.
 
Horváth Imre
boon.hu