Két doboz cigarettáért ölt – csavarhúzóval szúrta nyakon leendő munkaadóját

2015.06.26 09:22

Emberölés miatt emelt vádat a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség egy 35 éves férfival szemben, aki egy csavarhúzóval szúrta nyakon azt az idős férfit, aki munkát akart neki adni.

A gyilkosság még januárban történt, amikor a férfi a falu kocsmájában találkozott a későbbi áldozattal, a 67 éves sértettel. Az idős ember korábban is adott már kisebb munkákat a vádlottnak. Megegyeztek abban, hogy délután a csernelyi lakásban találkoznak és megbeszélik a munka részleteit. A vádlott ittas állapotban érkezett meg a házhoz. Beszélgetni kezdtek, majd vita alakult ki közöttük, amelynek során a vádlott a nyakánál fogva a földre rántotta az idős férfit. Mellkasára térdelt és fojtogatni kezdte, majd felkapott egy csavarhúzót és azzal nyakon szúrta a sértettet. Ezután két doboz cigarettát és 7 ezer forintot vett magához, majd távozott. Az idős férfi belehalt sérüléseibe.

Napokkal később lakásán fogták el és előzetes letartóztatásba került.

Az ügyészség a mostani vádemelés mellett életfogytig tartó fegyházbüntetés kiszabására tett indítványt.

minap.hu