Két hét alatt már több mint száz esetben kellett intézkedniük a miskolci serifeknek

2015.11.07 06:58

A húsz egyenruhás egész nap járőrözik és segít, amiben csak tud a körzetében élőknek. Munkájukra nyitottak a városlakók is, akik a legkülönfélébb esetekben kérik közreműködésüket.

Minden panaszt meghallgatnak a két hete munkába állt serifek, akik eddig több mint száz esetben intézkedtek a városban. Bor Imre, a Miskolci Önkormányzati Rendészet körzeti rendésze a belvárosban járőrözik. Hívott már orvosi segítséget, de autót is őrzött, ha a helyzet úgy kívánta. Azt mondja, ott segít, ahol tud.

– Akár lehúzott ablak, mi mindenre odafigyelünk. Sikerült elérnem a tulajdonost, aki mikor megérkezett, megköszönte, hogy vigyáztam az autójára abban a háromegyed órában, úgyhogy pozitív a visszajelzés mindenki felől.

Az eddigi tapasztalatok szerint a köztéri italozókat kell legtöbbször rendre utasítani, de abban is segítenek, ha a lehulló faleveleket kell elszállítani a lakókörnyezetekből. A tél beáltával pedig a fedél nélküliekre is fokozottan oda kell majd figyelniük a serifeknek.

– A közterületen élők, akár hajléktalanok, akár éjszakára, estére kint maradók tekintetében kollégáink megelőző biztonsági intézkedéseket hajtanak végre – mondta Kovács László Csaba, a Miskolci Önkormányzati Rendészet közterületi és rendészeti vezetője. – Ilyenkor kihívjuk a támogató szolgálatokat, akik krízis autót hívnak a helyszínre. Megpróbálják ezeket a személyeket olyan helyre beszállítani, ahol átvészelhetik ezt az időszakot.

A rendészek a közterületek állapotát is figyelik majd, és jelzik, ha például a hó vagy jegesedés miatt síktalanítani kell az utakat.

minap.hu