Kétmilliárd forintos támogatás templomfelújításra, közösségi programokra

2016.03.31 15:14

Több mint 250 templom újulhat meg és mintegy 300 közösségi programot szervezhetnek az egyházak az Emberi Erőforrások Minisztériuma egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkársága által meghirdetett mintegy kétmilliárd forintos pályázata alapján.

A nyertesek listáját közzétették a kormány honlapján.

Az államtitkárság az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében azt írta: a támogatások legfontosabb célja olyan egyházi rendezvények támogatása, amelyek a közösségeket, a nevelést és a fiatalok eligazodását, lelki épülését erősítik, valamint olyan terek megújítása és létrehozása, amelyek helyet adnak ezeknek a programoknak. Az egyházi épített örökség megóvása és felújítása segíti egy-egy település hitéletének növekedését és kulturális, turisztikai szerepének erősödését is - tették hozzá.

Azon magyarországi és határon túli egyházközségek, szervezetek listája, amelyek az idei pályázaton támogatást nyertek, itt megtekinthető!