Kiderült, milyen ütemben oltana Kína

2021.03.03 06:14

A kínai hatóságok azt tervezik, hogy júniusra beoltják a közel 1,4 milliárdos ország lakosainak negyven százalékát a koronavírus ellen - közölte az állami média egészségügyi illetékesekre hivatkozva.

Az év végére a tervek szerint a lakosság nyolcvan százaléka megkapja a vakcinát. Egyes térségekben ötven, illetve kilencvenszázalékos beoltottsági arányt akarnak elérni júniusig, illetve az év végére.

 
Eddig a lakosság 3,5 százaléka kapott vakcinát, szakértők szerint az oltási arány azért ilyen alacsony, mert jórészt kordában tartják a vírust. Az elmúlt hetekben csak külföldről érkezett emberekben mutatták ki a fertőzést, de őket érkezésük után azonnal elszigetelték a szigorú járványügyi előírásoknak megfelelően.
 
A világjárványt okozó koronavírust először a világon a közép-kínai Vuhan városában mutatták ki 2019 decemberében. A járvány legelején sokak szerint nem volt hatékony a védekezés Kínában, de már tavaly január végére szigorú korlátozásokat vezettek be, több millió ember került karanténba, elkezdődött a tömeges tesztelés és kontaktkutatás.
 
A szigorú beutazási korlátozásokat azóta is fenntartják, nagyon kevés vízumot adnak ki külföldieknek. A nemzetközi repülőjáratok számát jelentős mértékben csökkentették. Az érkezőknek több tesztet kell felmutatniuk, és attól függően, hogy honnan érkeztek két- vagy háromhetes karanténban kell várakozniuk.
 
Nyár óta már csak kisebb járványgócok fordultak elő Kínában, és a hatóságok minden esetben gyors intézkedéseket hoztak. Az élet és a gazdaság nagyrészt visszatért a megszokott kerékvágásba. Az emberek azonban sok helyütt még hordanak védőmaszkot, mérik a hőmérsékletüket, emellett használniuk kell a koronavírusos applikációt, amelyen feltüntetik, hogy melyik boltot vagy éttermet keresik fel.
 
A baltimore-i Johns Hopkins egyetem összesítése szerint a világ legnépesebb országában a járvány kezdete óta 101 013 ember kapta el a koronavírust, közel annyian, mint a lakosság lélekszámát tekintve nála hétszázszor kisebb, kétmilliós Észak-Macedóniában. A koronavírus okozta Covid-19 betegség szövődményeibe 4836 ember halt bele Kínában.

 

Forrá_ portfolio.hu/gazdasag/20210303/kiderult-milyen-utemben-oltana-kina-472270?utm_source=hirkereso_es_kapu&utm_medium=portfolio_linkek&utm_campaign=hiraggregator