„Kínoztak, vallattak, letépték a körmünket”

2016.10.22 09:57

Kozma József 20 éves vájár volt az ’56-os forradalom idején. Most könnyeivel küszködve emlékezett vissza.

Kozma József

Kozma József

fotó: Bujdos Tibor

– 1956-ban 19 éves voltam, Lyukóbányán dolgoztam vájárként. Délutános műszakra mentem, de igen meglepődtem, amikor a munkatársaim közül sokan nem voltak ott munkakezdésre. Akkor mondta valaki, hogy kitört a forradalom. Erre átöltöztünk civilbe és bementünk busszal Miskolcra. A Zsolcai kapuhoz igyekeztünk, akkor már rengetegen voltak ott. Akik kijöttek a rendőrségről, azt mondták, hogy az egyetemistákat odabent agyonverték, aztán bedobták a testüket a szenes pincébe és rájuk pakolták a szenet.
Menjünk Pestre!

Néhányan elkezdtünk szervezkedni, hogy menjünk fel Pestre segíteni a Corvin közieknek, mert ott folynak a nagy harcok. Állandóan szólt a rádióban a Szabad Európa, onnan tudtuk. A Borsodi Nyomda előtt szerveztünk egy csapatot, egy fiatalember pedig felajánlotta, hogy hoz kocsit, mert a TEFU-nál (akkori fuvarozó vállalat – a szerk.) dolgozott. Mi, fiatalok mind felkapaszkodtunk a kocsira, amennyien csak tudtunk. Voltunk vagy 50-en.

Elindultunk Pestre. Már Aszód és Hatvan között jártunk, amikor megállított bennünket a nagy éjszakában két ÁVÓ-s. Megkérdezték, hogy hová megyünk. Mondtuk, hogy Pestre. Minek? – kérdezték. Hát segíteni a Corvin közieknek. Azt mondták, „ne menjetek sehová, induljatok haza, mert most telefonáltak, hogy helyreállt a rend”.

Mi meg, bátor bányászgyerekek, azt válaszoltuk, hogy ha idáig eljöttünk, akkor már nem fordulunk vissza. Akkor az egyik ÁVÓ-s kettőt villantott a lámpájával, erre bal oldalról egy tájszólásos férfi azt kiáltotta, „vigyázzatok, riasztólövés”. De nem riasztólövés volt, hanem éles sortűz. Tíz-tizenketten éltük csak túl.
Néhány túlélő

A sebesülteket lehúzták a kocsiról és bevitték őket a nagygombosi laktanyába. Minket egy iskolába kísértek, egy tanteremben tartottak fogva bennünket négy napig. Úgy vallattak, hogy letépték a körmeinket, a kezünket pedig az ajtó közé zárták. Négy nap után azt mondták, hazavisznek minket. Itthon újrakezdték a vallatást, a kínzást. Végül elengedtek.

Én ezt sokáig nem mertem elmondani senkinek. Féltem, hogy ha kiderül, elzavarnak a munkahelyemről. Végül a bányából mentem nyugdíjba.

Túléltem, megéltem a 80 évet és jól érzem magam. Később a történetem a Déli Hírlapban is megjelent olyan címmel, hogy Két sortüzet élt túl. Egyet a Zsolcai kapunál, egyet Hatvannál – fejezi be visszaemlékezését Kozma József.

HE
boon.hu