Kiszámolták, hány évet vesz el a koronavírus az életből

2020.05.12 14:41

Átlagosan több mint tíz évet vesz el a koronavírus azoktól, akik belehalnak a kórokozó okozta betegségbe - állítják skót kutatók. A felgyógyultak sem felejthetik el gyorsan, hogy túlestek a bajon, mert a fertőzés nem múlik el nyomtalanul.

Egy új, szakértői áttekintésre váró tanulmány megállapította, hogy az új koronavírusban elhunyt betegek mintája alapján sokkal hosszabb ideig élhettek volna...
 
Fotó: Shutterstock
 
Egy frissen megjelent tudományos kutatás szerzői azt találták, hogy a koronavírus-betegségnek sokkal súlyosabb következményei vannak, mint gondolnánk - adta hírül a Business Insider. Azok akik belehalnak a betegségbe, átlagosan több mint egy évtizedig élhettek volna még, ha nem fertőződnek meg. A skóciai University of Glasgow tudósai arra alapozzák állításaikat, hogy a kórokozó általában nem olyan emberek halálát okozza, akik amúgy is közel jártak a véghez, hanem olyanokét, akiknek még lett volna idejük: átlagosan a férfiak esetén 13, a nőknél 11 évük.
 
Május első napjáig a koronavírus 213 ember halálát okozta és több mint 3,1 milliót fertőzött meg - ez tíz nap alatt 274 és 3,9 millió fölé emelkedett - ám egyelőre elég keveset tudunk arról, milyen hosszú távú egészségi kárt okoz azoknak, akik átestek a fertőzésen. Sok találgatás kering arról, honnan származik a vírus, hogyan terjed és milyen károkat okoz. A tudósok többsége szerint állati eredetű, vélhetően denevérekben fordult elő először.
 
Módszertan
 

A glasgow-i kutatók statisztikai adatok feldolgozásával jutottak arra a következtetésre, hogy átlag bő tíz évet vesz el áldozataitól. Figyelembe vették az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatbázisában megtalálható információkat a betegekről és azok életesélyeiről, amit korrigáltak a fertőzöttek életkorával és nemével, illetve azzal, hogy milyen egyéb betegségben szenvedtek. David McAllister, az egyetem vezető kutatója, a vizsgálat irányítója azzal jellemezte a koronavírus-betegség hosszú távú hatásait, hogy azok olyanok, mint amikor valaki szívkoszorúér-betegségben szenved. Ez a kór szintén lerövidíti az érintettek várható élettartamát.
 
A glasgow-i kutatások eredményét még meg kell erősíteniük vagy cáfolniuk kell olyan vizsgálatoknak, amelyek hasonló témát dolgoznak fel, ám azzal kapcsolatban már vannak tapasztalati tényeink, hogy milyen visszamaradó hatásai lehetnek a koronavírus-betegségnek. Bár a legtöbb beteg még csak néhány hete vagy hónapja van túl a bajon, Kínából érkeztek olyan történetek, amelyek szerint egyesek tüdőkapacitása nem tért vissza a korábbi szintjére. Egyes "túlélők" zihálásra panaszkodnak, ha egy kicsit gyorsabban gyalogolnak - jelentette a South China Morning Post.
 
Kellemetlen következmények
 
Az angol nyelvű kínai újság cikke szerint egyes szerencsétlen volt koronavírus-betegek elveszthették tüdejük teljesítőképességének 20-30 százalékát. Azok, akik esetén nagyobb vérrögök képződésének kockázata vagy más korábbi betegségük is volt, nagyobb eséllyel szenvednek el hosszabb távú következményeket, amelyek a tüdő mellett más szerveiket is érinthetik. Emellett az enyhébbnek tekinthető tünetek sem tűnnek el azonnal. Sokan panaszkodnak a felépülés után is fáradékonyságra, hasmenésre, fejfájásra, az ízlelésük és szaklásuk elvesztésre, vagy más kellemetlenségre.
 
A kutatók felhívják a figyelmet arra, hogy ha a koronavírus-betegség hosszabb távú következményekkel jár, ha tüdő- és más szervkárosodást okozhat, akkor a világ egészségügyi rendszereinek fel kell készülniük ezek folyamatos kezelésére. A kormányoknak számolniuk kell azzal, milyen hatással lehet ez az országuk munkavállalóira, illetve hogyan érintheti a járványt követő remélt gazdasági fellendülést. Emellett a gyógykezelésnél is figyelembe kell venni a hosszabb távú kockázatokat.
 
forrás: businessinsider.com