Komoly drágulás jön év végén: ezek az élelmiszerek biztosan többe kerülnek majd

2021.09.14 08:22

Habár a magyar termelők örülnek a gabonaárak emelkedésének, a drágulás legnagyobb vesztesei egyértelműen a malomipar és a takarmányipar - mondta az Agrárszektornak Kiss Péter, Gabonaszövetség elnöke. Kiemelte, ezek a magas árak tovább fognak gyűrűzni a magyar gazdaságban, mind az állattenyésztés, mind a malomipar, mind a cukor esetén, így komoly áremelkedésre kell készülni az alapvető élelmiszereknél, ami év végén már a boltokban is meg fog látszódni.

2020 márciusában, amikor megjelent a Covid-19 az európai köztudatban, a bizonytalanság, amit a járvány hozott magával, beindított egy felvásárlási lázat, és elkezdődött egy keresleti növekedés a piacon – tudtuk meg az elnöktől. Ez odáig fajult, hogy 2020 májusa környékén már jól látszott, hogy olyan új szereplők is becsatlakoztak a körforgásba, mint Kína, ez pedig teljesen átrajzolta az export és import irányokat, a hajózást, valamint még több keresletet hozott a világra. Mindez azok után történt, hogy a 2020-as termés nem volt kiemelkedő az EU-ban, a búza kifejezetten rossz volt, a kukorica pedig sem Romániában, sem Ukrajnában nem sikerült úgy, ahogy várták.

 
Az exportországoknál csökkent a legjobban a termés, Kína hatalmas kereslete miatt pedig kisebbek lettek az átmenő készletek, és az árak elkezdtek emelkedni
- közölte Kiss Péter az Agrárszektorral. Hozzátette, ez Magyarországon is érződött, az árak itt is elkezdtek emelkedni, az olajos magvaknál, a kukoricánál és a búzánál egyaránt. 2021-ben már a kezdő árak is magasabbak voltak, mint tavaly ilyenkor, viszont mind a búza, mind a kukorica, mind az árpa tekintetében jobb a kínálati viszony idén. Magyarországon átlagos-jó termésátlagok születtek idén, míg a térségünkben található országokban mind búzában, mind kukoricában, mind napraforgóban a tavalyinál jóval jobb termés várható. Jelenleg a belföldi piac fizet a legjobban a hazai termésért, a magyar feldolgozók, takarmánykeverők, malmok és egyéb gabonát feldolgozó vállalatok.
 
Ezek a magas árak tovább fognak gyűrűzni a magyar gazdaságban, mind az állattenyésztés, mind a malomipar, mind a cukor esetén, így komoly áremelkedésre kell készülni az alapvető élelmiszereknél. Ezt a gabonadrágulást ugyanis a cégek már nem tudják lenyelni, és tovább kell adniuk az élelmiszerekbe, ez pedig év végén a boltokban is meg fog látszódni
– mondta az elnök.
 
Sok helyen még tart az aratás, így rengeteg a bizonytalanság azzal kapcsolatban, hogy mekkora lesz a termés, emellé milyen kereslet társul, ugyanakkor a politikai szándékok is komoly kérdést jelentenek. Ilyen akár az oroszoknál bevezetett exportadó, vagy Kína és az USA kapcsolatának rendeződése, hiszen az árak alakulásában fontos tényező az egyes országok közötti kapcsolat. Kína meghatározó szereplővé lépett elő a világpiacon, ezért fontos, hogy mikor, mit lép.
 
 
A piac minden kis ingerre reagálni tud, de az biztos, hogy a következő egy évben nagyon érzékeny, ideges piacunk lesz. Nagyon kevéssé lesz előrelátható, hogy mi történik majd néhány hónap múlva, rövid távú tervezéssel lehet majd csak számolni. A kulcs az, hogy mikor lesznek majd olyanok az átmenő készletek, mint amilyenek 2-3 éve voltak
– tájékoztatott Kiss Péter.
 
Habár az időjárás valóban nem volt kedvező Magyarországon a növénytermesztők számára idén, de búzából így is rekordhozam lett. A mostani ármozgások nyertesei egyértelműen a termelők, még úgyis, hogy most ősszel az inputanyagok megdrágultak, ez az áremelkedés ugyanis csak a következő évi aratásban jelentkezik majd. Az az áru, amit most learatunk, még a tavalyi inputanyag-árakon lett kikalkulálva, a mostani árak tehát egész jó profitot hoznak a termelők számára.
 
A termelők örülnek a gabonaár emelkedésnek, a feldolgozóipar azonban nem. A malomipar, a takarmányipar és a fogyasztók a legnagyobb vesztesei ennek a dráguló tendenciának
– hangsúlyozta a szakember.
 
Kovács Nóra
agrarszektor.hu