Komoly tervei vannak a nyugdíjasokkal és a nőkkel a kormánynak

2019.09.08 10:52

A jövőben fontos cél a női és időskori munkavégzés feltételeinek javítása - mondta Halmai Péter közgazdász, egyetemi tanár az M1 csatornán az MTI szerint.

 
 
Az országot munkaerőhiány sújtja, egyre több helyen hiányoznak a szakemberek. A kormány ezért már a tartalékokat keresi a dolgozók között, így az elmúlt években a nyugdíjasok foglalkoztatásán már sokat könnyítették (még az eredetileg kitalált munkáltatói formát is ellehetetlenítették miatta). A nők - főként a kisgyerekes anyukák - munkaerőpiaci helyzetét is könnyíteni akarják, bár itt egyelőre még hiányoznak a konkrét intézkedések.
 
A tévéműsorban Halmai Péter szakértőt épp azzal kapcsolatban kérdezték, hogy a foglalkoztatási ráta 3 százalék körüli.
 
Halmai úgy látja, hogy a gazdaság jelenlegi konjunktúrája mellett minden ágazatnak jelentős munkaerő-felvevő képessége van, sőt számos területen - mint például az idegenforgalom, a vendéglátás - már munkaerőhiányba ütköznek. A legutóbbi hónapok növekedésében kiemelkedő szerepet játszott az építőipar, ahol jelentős a munkaerőigény.
 
A szakértő elmondta, hogy a 3 százalék körüli munkanélküliségi arány a közgazdaságtan számára a teljes foglalkoztatottságot közelítő mutató, de még mindig van tennivaló ezen a területen, és példaként a munkaerő-tartalék csökkenését emelte ki.
 
Mint mondta, rendkívül fontos a női munkavégzés feltételeinek javítása, hogy a nők még nagyobb számban vegyenek részt a munkaerőpiacon, valamint az időskori munkavégzés feltételeinek megteremtése. Ez utóbbival kapcsolatban elmondta: az idősebbek között sokan vannak, akiknek a tudása nem nélkülözhető a magyar gazdaság működése szempontjából.
 
Szabó Dániel
napi.hu