Kórházi puccs, átszervezés helyett

2016.03.30 06:17

Nagy a titkolózás a krónikus kórházi ágyak szociális szférának történő átadásáról. Sem a kórházigazgatók, sem a szociális szakmai szervezetek nem tudnak semmit a júniusban kezdődő átalakulásról. Az ellenzék attól tart, az idős emberekre terhelik majd a működési költségeket, de a Szociális Szakmai Szövetség vezetője is úgy fogalmaz: inkább látszik puccsnak az átszervezés, mint átgondolt reformnak.

 
 
Működik a kormányzati hírzárlat, majdnem teljes a titkolózás Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyi államtitkár ötpontos reformcsomagjáról, amely - a Népszava információi szerint - április első hetében kerülhet a kormány elé. A legtöbbet talán arról árultak el eddig, hogy hamarosan megkezdik a krónikus kórházi ágyak egy részének átadását a szociális ágazatnak, mondván, azokon olyan idős embereket gondoznak, akik többnyire nem szorulnak folyamatos orvosi segítségre vagy szakápolásra. Ám erről az évente százezer családot érintő kérdésről is csak a Kórházszövetség március elején rendezett konferenciáján és a kormánypárti médiában hangzott el néhány hírfoszlány.
 
Az egészségügyi és szociális ágazatban működő intézmények vezetői és munkatársai sem tudnak többet annál, hogy június 30-ig elindulnak az első, kísérleti átszervezések, év végéig 3 ezer ágyat, másfél év alatt pedig 10 ezret vesznek ki az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) finanszírozása alól. Mészáros János egészségügyért felelős helyettes államtitkártól tudjuk, hogy első körben ott adják át a feladatokat, ahol már most különálló épületben működnek a krónikus vagy ápolási osztályok, illetve ahol külön tömbbe tudják telepíteni őket. Fél évvel később látnak rá lehetőséget, hogy ott is megtörténjen a szétválasztás, ahol önálló osztályként ugyan, de a kórház többi részlegével egy épületben működik a krónikus részleg, itt valahogy leválasztják ezeket az ágyakat. (Több vidéki városban a nagy kórházi tömb felső emeletein helyezték el ezt a részleget, tehát érdekes megoldások születhetnek a leválasztásra, hacsak nem jelölik ki az egyik liftet csak a kórházi betegek hozzátartozóinak, a másikat meg az idősek családtagjainak.) Másfél év múlva valahogy azokat a férőhelyeket is átveszi a szociális rendszer, ahol csak egy-két kórtermet tartanak fenn a krónikus ellátásra.
 
Szocialista politikusok számításai szerint a teljes átszervezés 63 milliárd forintos kiadással járna évente. A kérdés, amiről sokak félelme szerint nem véletlenül nem beszélnek az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) vezetői, hogy miből lesz pénze az egyébként is súlyos finanszírozási gondokkal küzdő szociális területnek az újabb feladatkör működtetésére. Annak a veszélyére figyelmeztetett a napokban Korózs Lajos, az Országgyűlés népjóléti bizottságának MSZP-s alelnöke, hogy szélsőséges esetben akár az ellátás teljes költségét elkérheti az új szolgáltató a családtól, ami azt jelentené, hogy napi 10 ezer forintot kellene fizetni. Az öregségi nyugdíjak 120 ezer forintos átlagos mértékével számolva és bekalkulálva, hogy az idősek kétharmada 110 ezer forint alatti ellátást kap, továbbá, hogy sokan élnek mindössze 50-60 ezer forintból, biztosra vehető, hogy a nagy többség nem lenne képes ekkora összeget kifizetni.
 
A szociális államtitkárság cáfolja, hogy az átszervezés akár egyetlen fillérrel is jobban megterhelné a családi kasszát, mint az eddig működő rendszer. Arról ugyanis mindenki szemérmesen hallgat, hogy a sokszor csak elfekvőnek nevezett krónikus belgyógyászati vagy ápolási osztályokon eddig is fizetni kellett, nincs is központilag meghatározva, hogy mennyit. Általában az ellátás első napjáért 4500-6500 forint közötti összegeket kérnek el a kórházak, a többi napra pedig attól függ az ellátási díj, hogy hányan vannak a szobában: 4-6 ágyas kórteremben 2-3 ezer, 2 ágyasban 3-5 ezer, míg egyágyasban akár 4500-6000 forint között is lehet az összeg. A térítési díjakat szabályozó, 1998 januárjában hatályba lépett rendelet mindössze annyit ír elő, hogy a tarifáról minden intézmény köteles tájékoztatni az ellátásra szorulókat és a családot, de még azt sem mondja meg, ezt milyen formában kell megtennie. A felkeresett kórházi weboldalaknak, jó, ha 40 százalékán feltüntették az árlistát.
 
A szociális ágazat bentlakásos idősgondozó intézményeivel nehezen összehasonlíthatóak ezek az árak, mert az OEP napidíjban számol és így fizet az ellátásért a kórházaknak akkor is, ha az ápolásra szoruló is hozzájárul a költségeihez, míg a szociális idősotthonokban havi elszámolás van, sok magánotthonban pedig többmilliós beugrót is elkérnek beköltözéskor.
 
A kórház és a mostani szociális idősotthonok között elhelyezkedő szakápolási otthonok jöhetnek létre - nyilatkozta a kormányzati napilapnak az egészségügyi államtitkár az átszervezés tartalmáról. Hogy ez mit takar, arról csak elképzeléseink lehetnek, az általa emlegetett "long term care"-rendszer angolszász mintái alapján, ám ott a szociális gondoskodásnak ezt a formáját a helyi önkormányzatok működtetik, nálunk pedig nem tudni, ki lenne a fenntartója és a működtetője az egészségügytől átvett intézményeknek. A szociális államtitkárságtól kapott válasz szerint "a szaktárca dolgozik azon, hogy létrehozzon egy új típusú ellátási formát, amelynek révén a betegek szükségleteihez jobban alkalmazkodó, korszerűbb és minőségi ellátórendszer jönne létre". Hogy ez mit takar, legfeljebb egy szűk kör ismeri, mert hiába tettünk fel tucatnyi kérdést a minisztériumnak, hiába kerestük a Kórházszövetség vezetőit, több kórházigazgatót, a másik oldalon pedig a Szociális Szakmai Szövetség (3Sz) vezetőjét és az ágazati szakmai és érdekegyeztetési fórumokon jelen lévő szakszervezeteket, senki nem tudott részletekkel szolgálni, mondván, a kidolgozás alatt álló szabályok még nem ismertek.
 
Volt azonban olyan érdekvédelmi vezető, aki szerint a kormány a szociális vagyon magán-, vagy egyházi kézbe játszását készíti elő ezzel a lépéssel. Véleményét az államtitkárságnak az a korábbi törekvése alapozza meg, amikor arra próbálták rávenni a nagyobb hazai egyházakat, hogy vállaljanak az eddiginél nagyobb szerepet a szociális gondoskodásban, vegyenek át még több intézményt az államtól. Tavaly nyáron derült ki, hogy az átadás nem lesz egyszerű, az előkészítés nagyon hosszúnak ígérkezik, mert egységes - valamennyi egyháznak és egyházi vezetőnek tetsző - megállapodást nem sikerült kötni, így a szociális államtitkárság azóta egyenként folytatja az egyeztetéseket. Informátoraink elképzelhetőnek tartják, hogy az új ellátási formához kapcsolódó ingatlanvagyon és a szabadon meghatározható díjfizetés már elegendő csábítás lehet ahhoz, hogy az egyházak belépjenek erre a szolgáltatási piacra is.
 
Ónodi-Szűcs Zoltán olyan ellátó helyeket harangozott be, ahol hosszabb ideig ápolhatják a magukat ellátni képtelen idős embereket, valamivel nagyobb egészségügyi ismeretekkel felvértezve, tehát szakszerűbben, mint a jelenlegi idősotthonokban, de kevesebb kórházi technikai háttérrel és orvosi, szakápolói személyzettel – vagyis olcsóbban -, mint a mostani krónikus kórházi osztályokon.
 
Czibere Károly szociális államtitkár pedig úgy nyilatkozott a kormánylapnak: "Európában egyedülálló, hogy semmilyen kapcsolat nincs a két rendszer között", a gondozó és a szakápolási otthonok kétlépcsős rendszerének kialakításához a mostani szociális idősgondozásnak is változni kell, nemcsak a kórházi krónikus ellátásnak. Ha innen nézzük, az átvétel egy nagy szociális reform része lenne – a gond csak az, hogy a házi gondozás feltételeinek embertelen szigorításán túl ebből a reformból eddig nem sokat láttunk.
 
Krémer Balázs már évekkel ezelőtt úgy fogalmazott "A szociális szolgáltatások modernizációja” című tanulmányában, hogy a gondozásra szoruló, ennyiben függő helyzetű idősek létszámának gyarapodása miatt a jelenlegi szervezeti, szakmai gyakorlatok fenntartása mellett nem lesz sem elég pénz, sem elég gondozó, sem elég szervezeti kapacitás a megnövekedett igények kielégítésére". A 3Sz elnöke tehát egyetért azzal, hogy változásokra van szükség az ellátórendszerben, ám a Népszavának úgy nyilatkozott, hogy amit eddig tudni lehet az átszervezés terveiről, az "igen primitív és végiggondolatlan", csak az biztos, hogy az egészségügy úgy akar megszabadulni feladatoktól, hogy az ezzel kapcsolatos működési költségeket nem akarja átadni a szociális ágazatnak. Ráadásul a szakember szerint nem tudni mi lesz az ellátás tartalma az új rendszerben, milyen lesz ténylegesen az ellátás színvonala, hány ápoló dolgozik, mondjuk ügyeleti időben. Aggodalmát fogalmazta meg, hogy a sebtében lezavart átterelés emberéletekbe kerülhet. Ezért azt hangsúlyozta, hogy a reformot csak nagyon alapos előkészítés után lenne szabad megcsinálni.
 
A 3Sz vezetője felvetette, hogy a reform legkritikusabb eleme a kis kórházak megmaradásának kérdése. Egy nagyobb ívű átszervezésnek ugyanis azzal kell számolnia, hogy az egészségügy iszonyatosan drága üzemét racionálisan csak akkor lehet működtetni, ha kevés, de jól felszerelt és jól finanszírozott kórházban történik az ellátás. Krémer emlékeztetett rá, ma a túlélés esélye nem attól függ, hogy 20 perccel korábban vagy később ér el a mentő a kórházig, hanem attól, mennyire felszerelt korszerű technikával az intézmény, ahová a beteget vitték. Márpedig a kis kórházakban nem biztosítható a korszerű ellátás, de ezt nem meri kimondani senki, mert ennek súlyos politikai kockázatai lennének, hiszen a kisvárosokban a kórház komoly foglalkoztató, ráadásul itt dolgozik a városi elit, tehát nem lehet egyszerűen ledózerolni ezeket az intézményeket. Ha sikerülne elérni, hogy a szakápolási otthonok mellett a műtét után lábadozók gondozása is ezekben az intézményekben valósuljon meg, az valódi reformot eredményezhetne a szociológus szerint. A krónikus osztályok átadását a szociális szférának tehát nem tartja rossz ötletnek a szakmai szövetség vezetője, de figyelmeztet, hogy a puccs-szerű, előkészítetlen és tisztázatlan változások borzasztó nagy károkat okozhatnak. Márpedig Krémer úgy látja: amennyit ma látni lehet az átalakításból, abból csak egy reform-puccs rajzolódik ki, nem pedig egy minden részletében átgondolt átszervezés.
 
A bizonytalanságot erősíti, hogy a Magyar Egészség-gazdaságtani Társaság (META) elnöke szerint az idősgondozás teljes hazai rendszere alulfinanszírozott, sokkal többet kellene költeni minden területére és nagyobb szerepet kellene benne szánni az otthonápolásnak. Dózsa Csaba a Népszavának azt mondta, a mostani krónikus ágyszám átadáshoz hasonló tervek már másfél évtizeddel ezelőtt is megfogalmazódtak, legfeljebb most kicsit határozottabban kerültek elő, de önmagában ez az átcsoportosítás nem oldja meg a hazai idős emberek gondozásának és ápolásának a kérdését.
 
Krónikus ágyszámok
 
Megye, ágyszám
 
Budapest 6877
 
Baranya 1240
 
Bács-Kiskun 816
 
Békés 937
 
Borsod-Abaúj-Zemplén 1807
 
Csongrád 928
 
Fejér 802
 
Győr-Moson-Sopron 1571
 
Hajdú-Bihar 958
 
Heves 873
 
Komárom-Esztergom 803
 
Nógrád 560
 
Pest 1578
 
Somogy 847
 
Szabolcs-Szatmár-Bereg 1248
 
Jász-Nagykun-Szolnok 844
 
Tolna 706
 
Vas 915
 
Veszprém 1686
 
Zala 851
 
Forrás: OEP, 2015. novemberi adatok
 
Számháborúznak a reform előkészítői
 
A humántárca vezetői többször is azt nyilatkozták, hogy összesen 17 ezer kórházi ágyon ápolnak krónikus vagy rehabilitációra szoruló betegeket. A minisztérium lapunknak küldött válaszában az írták, 2018-ig 12 ezer ágyon akarják megvalósítani a szakápolást, az egészségügyi államtitkár a TV2 Mokkájában 10 ezret említett. Hogy még nehezebb legyen a számolás, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) adatai szerint összesen 26 853 krónikus ágy van a magyar kórházakban, ennek 28 százaléka a krónikus belgyógyászati ágy. A tavaly év végi jelentések szerint ugyanakkor ezeken a helyeken nemcsak idős embereket ápolnak, hanem mások mellett pszichiátriai vagy mozgásszervi rehabilitációra szorulókat, tüdőbetegeket vagy gerincsérülteket is. Ezek a részlegek - legalábbis a fővárosban - az utóbbi másfél évtizedben bővültek. Míg 2009-ben a 12 budapesti kórházban 4406 krónikus kórházi ágy volt, addig ma 6877 ez a szám.
 
Gulyás Erika