Kósa Lajos: 327 milliárd forint jut Miskolc és térsége fejlesztésére (+videó)

2018.01.29 18:27

Összesen több mint 320 milliárd forint fejlesztési forrás jut Miskolcnak a Modern városok program keretein belül. Ebben szerepel gyorsforgalmi úthálózat-fejlesztés, a kamerarendszer bővítése, új ipari park kialakítása, Y-híd, várrekonstrukció, szakképzési fejlesztés és a Miskolctapolcai Strandfürdő további fejlesztése – a részletekről a megyei jogú városok fejlesztéséért felelős tárca nélküli miniszter tájékoztatott hétfőn a Diósgyőri várban.

Kósa Lajos az előzetes egyeztetések után most azért látogat el a megyei jogú városokba, hogy ellenőrizze a Modern városok programban megvalósuló fejlesztéseket, konzultáljon a feladatokról, egyeztessen a városok vezetőivel, és hogy kijelöljék a következő lépéseket. A megyei jogú városok fejlesztéséért felelős tárca nélküli miniszter hétfőn Miskolcra érkezett, a Diósgyőri várban – egy bejárást követően – tájékoztatta a program állásáról a sajtó képviselőit.

fotó: Juhász Ákos
 

Előbb azonban Lengyel Katalin projektirányítási igazgatótól hallhattunk a vár további fejlesztésének részleteiről. Mint elmondta, a Diósgyőri vár rekonstrukciójának folytatásában visszaépítik a délnyugati csonka tornyot, a nyugati palotaszárnyat, az ebédlő palotát, a palotaszárnyak és a tornyok pedig magastetős lezárást kapnak. Megtudhattuk azt is, hogy interaktív bemutatótereket alakítanak majd ki a várban, ahol Nagy Lajos király korának mindennapjait – például a vadászatokat, a földművelést – mutatják be. Sokak érdeklődését keltheti majd fel a királyi füvészkert is, csakúgy, mint a komoly turisztikai attrakciónak minősülő vizesárok.

Kósa Lajos kiemelte, egy 3500 milliárdos, a valaha volt legnagyobb vidékfejlesztési programról van szó. A fejlesztések messze túlnyúlnak a megyei jogú városok határain, így mintegy 6-6,5 millió embert érintenek. A programhoz 250 projekt tartozik, az ezekről szóló megálapodásokat Orbán Viktor miniszterelnök korábban megkötötte a városvezetőkkel. Időarányosan 600 milliárdot fizettek már ki a program előkészítésére, tervezésre, több helyen pedig a kivitelezésre is. 2022-ig kell lezárni a programot, időarányosan jól állunk - tette hozzá Kósa Lajos.

modern_varosok_program_180129_ja_24.jpg

A miniszter a miskolci vonatkozású projektekről elmondta, ennek legnagyobb eleme a gyorsforgalmi úthálózat-fejlesztés. Nemzetstratégiai szempontból és Miskolcnak is rendkívüli fontosságú, hogy megteremtsék az összeköttetést Miskolc és Kassa között. 2022-ig készül el a határig az M30-as autópálya, mintegy 240 milliárd forintból.

Az Okos város – Okos Miskolc program mintegy 8 milliárdos beruházás. Ennek már befejeződött az előkészítése, az összeg nagyobb felét már át is utalták a városnak. Ez egy összetett program, legnagyobb része egy intelligens kamera-rendszer kiépítése, melynek részleteiről a Rendészeti Bizottság elnökével, Hubay Györggyel is egyeztettek. A kamerarendszer kiépítésére a szükséges előkészítés megtörtént, a közbeszerzési eljárás is eredményesen lezárult. A program része az elektronikus közlekedési jegyrendszer bevezetése is, ami segíthet a hálózat tervezésében, az utazási szokások felmérésében.

modern_varosok_program_180129_ja_18.jpg

Az új ipari park kialakítására is átutaltak már mintegy 5,4 milliárdot a program keretében. Összesen nagyjából 9 milliárdos igény van a telekvásárlásra, infrastruktúra kialakításra. – Szükség van erre a parkra ahhoz, hogy az egyre élénkülő gazdasági igényeket, a Miskolc iránti érdeklődést ki tudja elégíteni a város – mutatott rá a miniszter, hozzátéve: a projekt időarányosan jól áll, jövőre az ipari park teljes fejlesztését lezárhatják.

A többféle közlekedési módot kombináló (intermodális) csomópont kialakításával kapcsolatban Kósa Lajos kiemelte, ahhoz, hogy a helyi közösségi, valamint távolsági közlekedés problémái megoldhatók legyenek, az első lépés az Y-híd megépítése; erre 15 milliárd forintot kért a város.

– A mostani egyeztetések eredményeképpen kezdeményezni fogom a kormánynál, hogy ezt a beruházást hozzuk előre. Megegyeztünk a várossal, hogy ezt mindenképpen meg fogjuk csinálni – mondta a megyei jogú városok fejlesztéséért felelős tárca nélküli miniszter.

A szakképzés fejlesztésére, a már meglévő koncepció megvalósítására szintén a kormány támogatását kéri a város. Erre 80 millió forintot már megkapott Miskolc, a programokat az ágazati minisztériumokkal kell leegyeztetni. A téma fontosságát hangsúlyozta Kósa Lajos is, aki úgy fogalmazott, nem elég fejleszteni az ipari parkjainkat, a szakképzésben is lépést kell tartani a korral.

modern_varosok_program_180129_ja_37.jpg

Két, turisztikai szempontból fontos területről tájékoztatott még a miniszter. A Miskolctapolcai Strandfürdő egy 9 milliárd forintos fejlesztés, a projekt előkészítésére 300 milliót már átutaltak Miskolcnak, elkészültek a tanulmányok, néhány kérdést kell még tisztázni a projekt kapcsán. A Diósgyőri vár pedig egy teljes, építészeti, rekonstrukciós, egyúttal idegenforgalmi látványelemekkel megvalósuló fejlesztés. A miniszter helyeselte, hogy néhány arra alkalmas várat eredeti formájában helyreállítanak. Ilyen lesz Diósgyőr vára is, amit eredeti pompájában állítanak vissza, mint mondta, ebben ő maga is a messzemenőkig támogatja Kriza Ákos polgármestert.

– Meg kell mutatni, hogyan nézhetett ki ez szép vár az eredeti formájában. Ez egy járható, helyes út, amit Diósgyőr példája is jól mutat – fogalmazott Kósa Lajos, akitől azt is megtudhattuk, hogy mintegy 5,8 milliárd forintot már átutaltak a városnak a fejlesztésre, de még tárgyalnak arról, hogy milyen további forrásokat lehetne bevonni.

modern_varosok_program_180129_ja_9.jpg

Miskolc összességében 327 milliárd forintot kap a Modern városok program keretében, a fejlesztéseket 2022-re be tudják fejezni. Már ezen az időponton túl is gondolkodtak a város vezetésével és Csöbör Katalin országgyűlési képviselővel. Felmerült a Búza tér fejlesztése és a várost délnyugati irányban elkerülő út megépítése is - összegezte a miniszter.

– Látható, hogy a kormányzat és a városvezetés közösen egy rendkívül stabil programot hozott létre, ami további fejlődést eredményez – ezt már Kriza Ákos polgármester hangsúlyozta. – A program rendkívüli stabilitást és biztonságot jelent, a fejlesztések gyakorlatilag átölelik az egész várost. A gazdaságfejlesztés kiemelt helyen szerepel ebben a programban - tette hozzá.

modern_varosok_program_180129_ja_26.jpg

A városvezető emlékeztetett, Miskolc gazdasága az elmúlt években sokat fejlődött, az iparűzési adó például több mint 40 százalékkal bővült, ez kimagasló eredmény. Csak az elmúlt három hónapban három nagy gazdaságfejlesztési bejelentés volt. A polgármester külön szólt arról, hogy a szakképzés jövőképét is felvázolták. Megvalósíthatósági tanulmányt készítettek arra, hogyan lehetne biztosítani a humán erőforrást a helyi gazdasági szereplőknek. Miskolc 4.0 a neve a tanulmánynak, amely átfogja a teljes oktatási vertikumot az óvodától az egyetemig. A Szakképzési Centrummal, a tankerülettel és az egyetemmel való egyeztetés nyomán született meg a tanulmány, ami részletesen nyomon követi a gyermekek életútját, és kitér a tehetséggondozásra, a pályaorientációra is. Megírásánál a gazdasági élet szereplőinek javaslatait is figyelembe vették. Az Okos város – Okos Miskolc kiemelt területe a közbiztonság, a biztonságtechnika erősítése, fejlesztése.

Hubay György országgyűlési képviselőjelölt, a Rendészeti Bizottság elnöke ismertette, az Okos város program keretében lehetőség nyílt arra, hogy mintegy 1,6 milliárd forintból a kor követelményeinek megfelelő térfigyelő kamerarendszert építhessenek ki Miskolcon. – Biztos vagyok abban, hogy jelentősen hozzájárul a biztonságérzet növekedéséhez a városban – húzta alá.

modern_varosok_program_180129_ja_32.jpg

Kiemelte, a városvezetés Miskolcot az ország legbiztonságosabb településévé kívánja tenni. 2010 óta folyamatosan csökken, a felére esett vissza a közterületeken elkövetett bűncselekmények száma. Soha nem látott összegeket fordítottak a közbiztonság javítására: 2010-ben 340 millió forintot, 2015-ben 650 millió, 2016 több mint 700 milliót, tavaly pedig több mint 1 milliárd forintot. Rendészeti alközpontokat alakítottak ki, és elkezdődött egy közös rendészeti diszpécserközpont kialakítása, ez lesz a főhadiszállása a Modern városok program keretein belül kiépülő, 800 kamerából álló rendszernek. Gyökeresen megváltoztatja majd a közrend védelmét, emelte ki Hubay György. A kamerarendszer bővítése 1,6 milliárd forintból valósul meg.

Csöbör Katalin országgyűlési képviselő rámutatott, Miskolc fejlődése az egész megyének fontos. A kormány kiemelten kezeli a munkahelyteremtést, az új, mintegy ezer hektáros ipari park első ütemében már rendezték a tulajdonviszonyokat egy 120 hektáros terület kapcsán, ez közvetlenül kapcsolódik a déli ipari parkhoz. Az infrastrukturális fejlesztések idén meg is kezdődnek. A politikus kiemelte a közlekedési fejlesztések fontosságát a gazdaság erősítésében, így méltatta a Miskolcot Kassával összekötő autópályát és az Y-híd kialakítását is.

modern_varosok_program_180129_ja_35.jpg

– A legfontosabb, hogy a térség fejlődjön gazdaságilag, kulturális hagyományainak megfelelően, és hogy biztonságban tudhassuk családunkat és magunkat – zárta szavait Csöbör Katalin.

Kujan István
minap.hu

 



 

miskolctv.hu