Kövér elmondta, miért veszítheti el a Fidesz a 2018-as választást

2017.01.02 18:15

A házelnök szerint a kormányzás sok energiát vesz el a párttól, ugyanakkor "öli a lelki energiákat: szükségképpen hibákkal, gyarlóságokkal jár".

https://pestisracok.hu/wp-content/uploads/2015/12/Kover-Laszlo-12-HPGY-1024x683.jpg

A Nézőpont Csoport Magyarország és a világ 2017-ben című kiadványában jelent meg interjú Kövér Lászlóval. A házelnököt többek között a Brexitről, Donald Trumpról kérdezték, de szóba került a 2018-as országgyűlési választás is.

Kövér szerint azon bukhatja el a jövő évi választásokat a Fidesz, hogy nincs potens, kormányképes ellenzéke.

    "Nem gondolhatjuk azt, hogy azért fogunk tudni választást nyerni 2018-ban, mert az ellenzék már most veszített"

– figyelmeztetett a házelnök.

Mint mondta, a baloldalon nincsenek megfelelő személyiségek, kétségbeesésükben mindent lerombolnának, amit a polgári oldal építette. Hozzátette azt is, hogy a vélt vagy valós szociális problémákkal sem kampányolhat az ellenzék, mert növekvő pályán van a gazdaság, és folyamatosan növekednek a bérek.

A Jobbikról is beszélt Kövér. Szerinte Vona Gábor pártja most érzett rá a nemzeti ügyek "elárulásának ízére". Kövér úgy látja, abszurd, hogy korábbi SZDSZ-politikusok és értelmiségiek szerint a baloldalnak a Jobbikkal kéne együttműködnie. Az elvek teljes hiánya, a türelmetlen hataloméhség és az Orbán-fóbia teremtheti meg a baloldal és a Jobbik koalícióját, elemzett Kövér. „Mintha a történelem ismételné önmagát. Ráadásul, ahogyan egykor a nyilasok és a kommunisták bázisa, úgy most a baloldal és a Jobbik potenciális tábora is jelentős részben lefedi egymást."

Arra a kérdésre, hogy milyen állapotban van a Fidesz, Kövér azt válaszolta:

    "Közepesben. Jobb állapotban vagyunk, mint amilyenben ellenfeleink látni szeretnének bennünket, de nem olyan jóban, mint amilyenben mi szeretnénk magunkat látni."

Kövér szerint ugyan nagy siker volt az októberi népszavazás, de a kormányzás sok erőt vesz el a párttól. Kritikusan megjegyezte azt is, hogy "öli a lelki energiákat: szükségképpen hibákkal, gyarlóságokkal jár".

Azt is mondta, a kormányzás sem annyira lelkesítő, "mint igazunk és erkölcsi fölényünk biztos tudatában ellenzékben küzdeni a kommunistákkal vagy örököseikkel szemben".

hvg.hu