Kövesse élőben az ATV-n Göncz Árpád temetését

2015.11.06 12:17

Ma temetik a rendszerváltás utáni első köztársasági elnököt. Ebből az alkalomból azokat a véleményeket szedtük csokorba, melyek Göncz Árpád elhunyta után láttak napvilágot. A ma délután 15.00 órakor kezdődő szertartást élőben követhetik az ATV-n.

Igazi hatalma nem volt persze soha, de tekintélye egyik biztosítéka volt a demokratikus, magyar köztársaságnak.
Tamás Gáspár Miklós filozófus (hvg.hu, 2015. október 6.)

Annak tükrében látszik még hatalmasabbnak, akik őt követték.
Gyurcsány Ferenc DK-politikus (ATV, 2015. október 6.)

Köztársasági elnökként is Göncz Árpád maradt.
Kósa Lajos Fidesz-politikus (ATV, 2015. október 6.)

A politika emberarcúságát próbálta bizonyítani.
Stumpf István alkotmánybíró (RTL II., 2015. október 6.)

Ő nem az uralkodót jelképezte a magyar demokráciában, hanem egyet a tíz (tizenöt) millióból.
Korbely György újságíró (Alföldi blog.hu, 2015. október 6.)

Göncz Árpád volt olyan, mint amit hittünk arról, milyen lesz a politikus a rendszerváltást követően.
Szabó C. Szilárd újságíró (Délmegyarország, 2015. október 7.)

Fiatal Göncz Árpádokra van szükség.
Mécs Imre volt SZDSZ-politikus (Népszabadság, 2015. október 7.)

Politikus volt minden politikusság nélkül.
Lengyel László politológus (Népszabadság, 2015. október 8.)

Magával ragadhatta volna a hatalom. Mint százból kilencvenkilencet.
Nyerges Csaba győri újságíró (Kisalföld, 2015. október 9.)

Mindenkinek van egy története róla.
Lampé Ágnes újságíró (ATV, 2015. október 10.)

Halála óta annyi személyes ismerőse lett Árpi bácsinak, mint ahány tagja a partizánszövetségnek volt egykoron.
Gál J. Zoltán újságíró (Vasárnapi Hírek, október 10.)

Ő szimbolizálta mindazt, amiről az emberek úgy gondolták, hogy érdemes volt
rendszert váltani.

Kuncze Gábor volt SZDSZ-politikus (Vasárnapi Hírek, 2015. október 10.)

Most, hogy elment, sóhajtva, fejvakarva azok közé sorolom magamat, akik úgy látják,
rossz társaságba keveredett szegény.

Pilhál György újságíró (Magyar Nemzet, 2015. október 10.)

Kapott egy szeletnyi hatalmat, és élt is vele.
Bauer Tamás volt SZDSZ-politikus (Népszabadság, 2015. október 13.)

Nem a rendszer ölte őt meg, mégis volt gondja rá, hogy a rendszer ne temethesse el.
Bruck András közíró (Kanadai Magyar Hírlap, 2015. október 15.)

Nemcsak haláláig, halálában is civil maradt.
Rainer M. János történész (ATV, 2015. október 22.)

Beletanult a hatalomba, ahogy múltak az évek, egyre elnökebb lett.
Szénási Sándor újságíró (168 Óra, 2015. november 5.)

Jó minőségű ember volt.
Faragó András, Göncz Árpád sajtófőnöke (ATV, 2015. november 5.)

A nép köztársasági elnöke volt.
Kéri László politológus (ATV, 2015. november 5.)

atv.hu/Zöldi László