Közmeghallgatást tartottak a miskolci Y-hídról

2016.06.02 06:05

A megyei kormányhivatal főosztályán vizsgálják az Y-híd és a csatlakozó útszakaszok kiépítése kapcsán felmerülő környezeti hatásokat. Erről és a kiemelt jelentőségű beruházás jelenlegi állásáról is tájékoztatták az érdeklődőket szerda délután.

y_hid_kozmeghallgatas_160601_ja_11.jpg

fotó: Juhász Ákos

A polgármesteri hivatal közgyűlési termében megtartott közmeghallgatáson elhangzott: a környezeti hatásvizsgálati eljárás áprilisban indult a főosztályon, a hatástanulmányt elkészítették.

A tervezett beruházásról a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. projektvezetője adott tájékoztatást. Küss Zoltán emlékeztetett, a projektet a Miskolcot is érintő Budapest – Nyíregyháza vasútfejlesztés részeként indították el. Három évvel ezelőtt kapott építési engedélyt, ezt azonban módosították. Az Y-híd kapcsolódó projektrésze a 3-as út belvárost elkerülő szakasza. Az út Búza teret érintő részét tehermentesítés céljából a Corvin utca – Vörösmarty utca – Tiszai pályaudvar – Fonoda utca – József utca alkotta szakaszra helyeznék át. A projekt első része a Corvin – Soltész-Nagy Kálmán utcai szakasz, a második pedig az Y-híd. A hármas a Kandó téren megépítendő mélyvezetésű útszakasz, a négyes pedig a Fonoda utcáról a József Attila utcára való bekötés. Mindezekhez kapcsolódik még az engedélyezés alatt álló Kandó téri, többféle közlekedési módot kombináló (ún. intermodális) csomópont-átépítés. Ezek együtt egy komoly városfejlesztési tervet alkotnak, emelte ki a projektvezető.

y_hid_kozmeghallgatas_160601_ja_1.jpg

– A 3-as út már rendelkezik építési engedéllyel, a kiviteli tervek rendelkezésre állnak. Az Y-hídnak pedig az építési engedélyezése van most folyamatban, ehhez tartozik a most bemutatott környezetvédelmi munkarész – fűzte hozzá Küss Zoltán.

Rostás László főépítész ismertette, az Y-híd engedélyezési tervének módosítása abból áll, hogy vannak nyomvonal-szakaszok, ahol nem pillérekre állított becsatlakozások voltak, hanem támfalak közé szorított felületek. Az eredetileg tervezett nyomvonal megmarad.

- Az engedélyezési eljárás tehát folyamatban van, innentől kezdve már csak az a kérdés, hogy a kormányzati forrás mikor érkezik meg, és lehet indítani a projektet – emelte ki Rostás László.

y_hid_kozmeghallgatas_160601_ja_2.jpg

Az érdeklődők kérdéseinek egy része éppen erre, a beruházás kezdetére vonatkozott. Küss Zoltán leszögezte: a NIF Zrt. számára az engedély megszerzésével zárul a projekt; ők megbízás alapján dolgoznak, ha a projektet elrendeli a tulajdonos, a Fejlesztési Minisztérium, akkor tudják rendezni a kivitelezési részét is.

Többen érdeklődtek a MÁV-telep rendezéséről is. Elmondták, a telep szanálása, rendezése még nem fejeződött be, hiszen családok élnek ott, igen rossz körülmények között. Reményüket fejezték ki egyúttal, hogyha rendeződik végre az ottani helyzet, elbontják a szolgálati lakásokat, akkor a családok helyzete is javulhat. Rostás László válaszában leszögezte: nincs olyan terület a MÁV-telepen, aminek ne lenne gazdája. Ezen részek rendben tartása a tulajdonosok – az ott lakók, az önkormányzat, illetve a kivitelező – feladata. „A városnak és az ott lakóknak is van dolga”, fűzte hozzá a főépítész.

minap.hu