Közös ellenzéki lista: a választási matek is számít

2019.01.08 10:12

Két ellenzéki párt elutasítja, a többi óvatosan fogalmaz azzal az MSZP-s felvetéssel kapcsolatban, hogy az európai parlamenti választásra állítsanak közös listát.

Fotó: Népszava/ Vajda József
 
Ellentmondásosan, de nem szokatlan módon korántsem ellenségesen reagáltak az ellenzéki pártok az MSZP elnökének a múlt szombati tüntetésen tett utalására, amely szerint közös EP-listát állíthatnának. Hajnal Miklós, a Momentum elnökségi tagja azt mondta a Népszavának, hogy önállóan indulnak tavasszal. „Mivel ez egy teljesen arányos, tisztán listás választás lesz, minden politikai erő számára remek lehetőséget nyújt majd arra, hogy felmérje a valós politikai támogatottságát” – fogalmazott, hozzátéve, hogy az őszi önkormányzati választás természetesen egészen más helyzeteket teremt majd. „Akkor valóban nagyon fontos lesz a taktikai szavazás, így a Momentum a Mi Hazánk kivételével mindenki mással hajlandó lesz együttműködni”.
 
Ezzel szemben a párbeszédes Tordai Bence – hangsúlyozva, hogy ez a személyes véleménye – úgy fogalmazott: bűn lenne nem kihasználni azt a lendületet, ami a közös ellenzéki demonstrációk során létrejött, és tavasszal egymással versengő EP-listákat felállítani. Már csak azért is, mert az őszi önkormányzati választásokra úgyis minden ellenzéki párt deklaráltan együttműködésre készül. „Vagyis a történet eleje és vége is a közös fellépésről, az ellenzéki egységről szól, így a politikai dinamika és a választási logika is azt diktálja, hogy akkor májusban is egységesen lépjen fel az ellenzék, hiszen a centrális erőtér a szemünk láttára szűnt meg. Az lenne a legjobb, hogy ha Orbán Viktorékkal szemben minden EU-párti politikai erő közösen indulna” – mondta Tordai Bence. A párt hivatalos álláspontja egyébként röviden annyi, hogy a Párbeszéd minden megoldásra nyitott, ami a közös ellenzéki fellépést elősegíti.
 
Arató Gergely, a Demokratikus Koalíció képviselője csak annyit mondott: miként eddig, ezután sem kommentálnak nyilvánosan semmilyen a pártok egymás közti viszonyát illető javaslatot, „a DK minden ilyen esetben a tárgyalások híve”. Kanász-Nagy Máté, az LMP szóvivője is csak úgy reagált, hogy „ezt a kérdést egyelőre nem nyitottuk ki, az LMP jelenleg önálló EP-lista állítására készül. A Jobbik világossá tett: kizárt a közös lista.
 
László Róbert, a Political Capital választási szakértője szerint a közös lista, de a külön indulás mellett is vannak érvek. Puszta választási matematika szempontjából, ha például egy közös ellenzéki lista 41-49 százalékos arányban győzi le a Fideszt, az 11 ellenzéki és 10 kormánypárti EP-mandátumot jelentene. Viszont, ha a Fidesz 49 százaléka mellé úgy számolunk, hogy az ellenzéki 51 százalék például 15-12-8-8-8 arányban oszlik meg, máris kiderül, hogy a kormánypárt 12 mandátuma mellé az ellenzék összesen csak 9-et tudna szerezni. „Persze az a legnagyobb kérdés jelenleg: mikor megy el több ellenzéki szimpatizáns szavazni majd májusban. Ha egy lista van, vagy ha külön indulnak a pártok? Néhány héttel ezelőttig még egyértelműen úgy tűnt, az utóbbi esetben mennének el többen, de az év végén kezdődött tüntetések miatt már nem vagyok ebben biztos” – mondta László Róbert.
 
Érdekes egyébként, hogy 2004-ben Medgyessy Péter szocialista miniszterelnök javasolt egy közös kormány-ellenzék választási listát a legelső európai parlamenti választásokon, akkor Orbán Viktor "nagyívű javaslatnak" nevezte az ötletet, amiről szerinte érdemes lenne tárgyalni. Végül az egészből nem lett semmi.
 
Nem ez lenne az első
 
Több európai uniós tagállamban is volt példa rá, hogy politikai pártok közös listát állítottak az EP-választásokra. Megtörtént ez többek között Franciaországban, Hollandiában és Olaszországban, ahol főként a kisebb pártok, illetve civil szervezetek fogtak össze, hogy minél több képviselői helyet szerezzenek az EU képviselő-testületében. A parlamenti listaállítást a tagállami törvények és a politikai pártok belső szabályai határozzák meg, európai uniós jogszabályok nem rendelkeznek róla. Halmai Katalin (Brüsszel)
 
Kósa András
nepszava.hu