Küszködik a posta az Erzsébet-utalványokkal

2017.01.09 11:08

Csak február közepére közli a Rogán-vezette tárca, mennyibe került Orbán levelezése

Noha már több mint egy hét eltelt az évből is, mintegy 56 ezer nyugdíjas még mindig nem tudta átvenni a tízezer forintnyi Erzsébet-utalványt, amit november végén jelentett be az időseknek Orbán Viktor miniszterelnök azzal, hogy karácsonyig, de legkésőbb az év végéig megkapják az érintettek. Lapunk az Erzsébet-utalványokkal együtt kiküldött kormányfői levelekről érdeklődött a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetirodánál, onnan azt a választ kaptuk, hogy „a belföldön élő jogosultak 98 százaléka megkapta és átvette az utalványt”.

Rogánék válaszából kiderült az is, hogy január 15. után a Magyar Posta ismét megkísérli a kézbesítést, és január végéig bárki jelezheti, ha ő is jogosult az ellátásra. Mindez azt jelenti, hogy a kormány „ajándéka” a 2,8 millió nyugdíjas két százalékához nem ért el.

A Rogán-tárca ezzel indokolta, hogy az elszámolás még folyamatban van, és csak bő egy hónap múlva, február végén tudják megmondani, mennyibe került a miniszterelnöki levelezés, és milyen forrásból fedezték.

A Magyar Posta december 31-én közölte az állami hírügynökséggel, hogy „a vállalt határidő előtt” kézbesítették a nyugdíjasoknak az Erzsébet-utalványokat. A társaság akkor azt írta, karácsonyig az utalványok 92,5 százalékának „kézbesítési kísérletét végezte el”, december 30-ig pedig a fennmaradókat is kivitte a nyugdíjasoknak. Arról ugyanakkor nem volt adat, hogy hányan nem tudták átvenni a szelvényeket például azért, mert nem voltak otthon. Az ő utalványaikat az adott címhez tartozó letéti postára vitték, az átvételre pedig tíz munkanapjuk volt az érintetteknek. Sőt, egyes postákon az utalványok átvételére szolgáló ablakokat is nyitottak az ügyfeleknek. A Miniszterelnöki Kabinetiroda válaszából most kiderült, hogy 56 ezer nyugdíjast így sem értek el.

Az utalványok ügyében korábban egymást érték a problémák azután, hogy Orbán Viktor november végén bejelentette a juttatást. Eredetileg azt tervezték, hogy a kiszállítást rábízzák a járási és megyei kormányhivatali dolgozókra, de ez nagy felháborodást váltott ki az érintettek körében, mire a kabinet elállt szándékától. Bár a kormány sokallta a postai árat (eredetileg darabonként 482 forintot), később kiderült, valójában nem is ezért akarta a hivatalnokokkal kivitetni az Erzsébet-utalványokat, hanem azért, mert Orbán Viktor miniszterelnök levelét is továbbítani kellett. Végül a posta saját korábbi ajánlata alá ígért, és 400 forintért vállalta a kézbesítést. Később pedig, az első borítékok megérkezése után, többen azt állították, hogy kisebb összegű Erzsébet-utalványt kaptak. A Magyar Postának ugyanakkor az év végi leterheltsége miatt kellett óriásit hajráznia ahhoz, hogy év végéig mindenkihez megpróbálja elvinni az Erzsébet-utalványokat és Orbán Viktor levelét, amelyben a miniszterelnök a kormányzati sikereket ismertette a nyugdíjasokkal.

Markotay Csaba
mno.hu

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2017. 01. 09.