Lackner az MSZP-től megválik, de mandátumát nem adja vissza

2019.10.26 15:57

Lackner Csaba az ügyvédjén keresztül üzent.

 
Pénteken kezdeményezte Tóth Bertalan pártelnök az MSZP-ből való kizárását Lackner Csabának. Az október 13-án megszerzett önkormányzati mandátumáról azonban nem esett szó.
 
Lacknar Csaba most az ügyvédjén keresztül megüzente, hogy nem kívánja visszaadni képviselői megbízatását.
 
„Lackner Csaba a választók által október 13-án ráruházott képviselői mandátumot nem kívánja visszaadni. Tiszteletben tartja a választók akaratát. A képviselői mandátumával a kerületi lakosság érdekeit kívánja szolgálni a továbbiakban is”
– írta Lackner ügyvédje a Magyar Nemzetnek.
 
Mint ismert, a Magyar Nemzet és a HírTV október elején ismertette azoknak a felvételeknek a tartalmát, amelyen állításuk szerint Lackner Csaba beszélget korrupciógyanús helyi ügyekről, gazdasági összefonódásokról.
 
A HírTV szerint a Budapesti Rendőr-főkapitányság gazdasági vesztegetés bűntette miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen.
 
Lackner Csabát az önkormányzati választáson a Momentum-DK-MSZP-Párbeszéd jelöltjeként 46 százalékos többséggel választották újra egyéni képviselőnek a főváros XIX. kerületének hetes választókörzetében.
 
atv.hu / magyarnemzet.hu